Haladás

2014.04.19. 20:05

Selymes Tibor és Artner Tamás értékelése a mérkőzésről

A Kaposvár edzője még a 90. percben sem hitte el, hogy nyernek, a Haladásé pedig egy tizenegyest kér számon Solymosi játékvezetőn.

haladas.hu

Selymes Tibor: - Nagyon fontos volt ez a három pont, ha nem nyerünk, elszállt volna minden esélyünk. Az egyik legjobb formában lévő csapat a Haladás, így különösen értékes a győzelmünk. Még a 90. percben sem voltam biztos benne, hogy nyerünk, hiszen a vasiaknak jó és gyors játékosai vannak. A szombathelyieknek akadt helyzetük az első, és a második félidőben is, tehát nem lehettünk nyugodtan egy pillanatig sem. Ugyanakkor jól védekeztünk, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, mindenki odatette magát, maximálisan megdolgoztunk a győzelemért.

Artner Tamás: - Nehéz mérkőzés volt, a Kaposvár nagyon akarta a győzelmet. Az első félidőben kaptunk egy szerencsétlen gólt, a szünet után pedig nem kaptunk meg egy tizenegyest - ez fordulópont volt. Ha azt befújják és belőjük, a hátralévő félórában bedarálhattuk volna a Kaposvárt. Ezután tizenegyesből kaptunk egy gólt, majd futottunk az eredmény után, ekkor már semmi sem sikerült, elpattantak a labdák, rossz döntéseket hoztunk. Ugyanakkor a Kaposvárhoz hasonlóan mi is jó mentalitással, jó dinamikával játszottunk. Ez a csapat akkor is a mienk, ha nyer és akkor is, ha kikap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!