Haladás

2014.04.16. 19:55

Senkinek sem kell remegnie

A sportnapilap szerdai számában Artner Tamás elmondta, a keret valamennyi tagja mindent megtesz a klubért, a csapatért, Szombathelyért. Ezért valamennyi labdarúgó teljes bizalmat élvez a stáb részéről.

Nemzeti Sport

A sportnapilap szerdai számában Artner Tamás többek között beszélt arról is, hogy Radó András és Hrepka Ádám némiképp kioltja egymást, ezért utóbbinak új helyet kerestek.

- A hiányzók lassan visszatérnek, és ismét teljes értékű munkát végezhetnek - mondta Artner Tamás a Nemzeti Sportnak. - Ha mindenki felépül, tizenhat játékossal számolhatok a szombati, Kaposvár elleni bajnokin.Egyébként nincs okom változtatni a legutóbbi három bajnokin győztes csapat összetételén - az aktuális forma alapján döntök arról, kik kerülnek be a kezdő tizenegybe.

Egységben a szombathelyi erő

- Az előző szezonban alig szerepelt Tóth Péter, most mégis remekül teljesít a védelemben - folytatta Artner Tamás. - Itt van Fehér Zoltán is, aki a támadó középpályás és csatár posztján kívül mindenhol bevethető. Volt már jobb oldali és belső védő, továbbá védekező középpályás is, ráadásul mostanában benne van a gól a játékában. Sokat kísérletezünk a támadósorban, rá kellett ugyanakkor jönnünk, hogy Radó András és a télen átigazolt Hrepka Ádám némiképp kioltja egymást, és a középpályás védekezésünk sem hatékony, ha mindketten elöl vannak. Úgy ítétlük meg, hogy Radó András csúcsékként most hatékonyabb, így őt toltuk előre. Mivel azonban Hrepka Ádámnak a képességei alapján helye van a csapatunkban, kikerült a jobb oldalra. A játékosokba vetett bizalmunk töretlen. Itt senkinek sem kell remegnie a szakmai stábtól, elvégre valamennyi játékosról tudjuk, hogy mindent megtesz a klubért, a csapatért és a városért, Azok már nincsenek velünk, akik képtelenek voltak azonosulni ezzel a felfogással, vagy teljesíteni a rájuk bízott feladatokat. Nem zárhatom ki, hogy lesz még egy-két rosszul sikerült mérkőzésünk, amikor nem játszunk jól. De egyvalamit biztosan mondhatok, nem görcsölünk. Távol álljon tőlünk, hogy terhet rakjunk a labdarúgók vállára. Nem mondogatjuk, hogy végezzenek a dobogón. Elegendő, ha ők akarják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!