Haladás

2015.11.09. 12:50

Stef Wils nagyon jó barátokra lelt a Haladásban

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás belső védője, Stef Wils szerint a kevés kapott gól a csapat együttes védekezését dicséri.

haladas.hu

A Nemzeti Sport hosszabb interjút közölt a Szombathelyi Swietelsky-Haladás belga középső védőjével, Stef Wils-sel.

„Köszönöm. Szia!”

A magyar nyelv alapjaival már ismerkedik Stef Wils, amiként hazánk labdarúgásáról is kialakult benne egy kép - olvasható a Nemzeti Sportban. - Pedig a Haladás belga hátvédje kétségkívül ismeretlen terepre tévedt a nyáron. Csakhogy ez cseppet sem zavarta. Egy csapásra a védelem oszlopa lett, ráadásul egyike azoknak a légiósoknak, akiket az erősítések közé sorolnak.

- A beilleszkedést segítette, hogy remekül szerepelünk a bajnokságban – utalt a győzelem összekovácsoló erejére. – Sokkal könnyebb egy új közegben boldogulni, ha közben sikerek fokozzák az ember jókedvét és önbizalmát. Nem vagyok azonban egyedül, szerencsére itt van velem a testvérem, Thomas, és a családomat is magam mellett tudhatom. Ez fontos nekem.”

A lengyel Wisla Kraków együtteséhez távozó Guzmics Richárd nagy űrt hagyott maga után. A szombathelyiek sokáig hiába kerestek olyan belső védőt, aki gyors, mozgékony, ráadásul a földön és a levegőben is megállja a helyét.

Stef Wils jó igazolásnak bizonyult

Lám, Stef Wils remek választás volt.

Nagy szerepet játszik abban, hogy az aranyra hajtó Ferencváros után a Haladás kapta a bajnokságban a legkevesebb gólt – tízet.

- Ez a csapat együttes védekezését dicséri – szerénykedett Stef Wils. – Nem hárulhat minden munka a hátsó négyesre. Már a támadóknál elkezdődik a védekezés, majd ott vannak a középpályások, s jövünk mi. Ha már mi sem érünk oda, még mindig ott áll a kapuban Király Gábor, aki remekül véd, amellett állandóan hangos szóval irányít bennünket. Annyiszor elmondták már, ezért újat én sem tudok mondani: egyszerűen az egységben rejlik az erőnk. Nagyon jó barátokra találtam a csapatban, cseppet sem érzem úgy, hogy kívülálló lennék.

A Stef Wils, Jagodics Márk páros megbonthatatlannak tűnik, hiszen eddig mindketten végigjátszották valamennyi bajnokijukat a szezonban: -

- Nagyon jó az együttműködésünk, de ugyanez igaz a védelem többi tagjára is. Jagodics Márk fiatal, tehetséges játékos, aki élvezi a bizalmat, és hétről hétre fejlődik, ahogy csapatunk futballja is. Ha van titkunk, akkor azt úgy foglalnám össze, hogy cseppet sem jellemző ránk az elégedettség. Mindig arra törekszünk, hogy jobbak, sikeresebbek legyünk.

Amikor hazánkba érkezett, úgy látta, a belga bajnokságban erősebbek a játékosok, nagyobb a test test elleni párharc. A mögöttünk hagyott hónapokban milyen további tapasztalatokkal gazdagodott?

- A magyar futball fejlődik, ezt főképp az infrastruktúra terén látom. Új stadionok épültek, és még épülnek is. Szombathelyen szintúgy hamarosan elkezdődik az építkezés. A Ferencváros ellépett a mezőnytől, de mögötte csak egy-két pont a különbség az együttesek között, a kiélezett küzdelmek, a fordulatos összecsapások jót tesznek a színvonalnak. Izgatottan várom, mit tud elérni a magyar válogatott Norvégia ellen, és kijut-e a franciaországi Európa-bajnokságra. Úgy érzem, az emberek áhítják a sikert, nagy szükségük lenne egy nagy diadalra. Szorítok a csapatnak, mert a labdarúgás magyarországi jövője, illetve megítélése tekintetében sem mindegy, mi lesz a pótselejtező eredménye.”

A belga jövőképe kristálytiszta: Csak a Haladás érdekel, semmi más. A csapatból a többség remekül beszél angolul, s mindenkivel megértem magam. De igyekszem jó néhány szót és kifejezést magyarul is megtanulni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!