Haladás

2017.02.02. 19:00

Támadót igazolt a Haladás

Két és fél évre aláírt a Szombathelyi Swietelsky-Haladáshoz a 23 esztendős, a Puskás Akadémiáról érkezett támadó, Gajdos Zsolt.

Pum András

Az Ukrajnában született, a Videotonban nevelkedett 23 éves, 183 cm magas játékos Székesfehérvár után került a Puskás Akadémiára. Gajdos Zsolt kölcsönben szerepelt Békéscsabán, Csákváron és Szolnokon is, tavaly nyáron tért vissza ismét a Puskás Akadémiára. Ősszel hatszor kezdőként, tíz alkalommal csereként lépett pályára a másodosztályú felcsúti együttesben, gólt nem szerzett. NB II-es pályafutása során azonban igazán szépen termelte a gólokat: 108 meccsen 35 találatig jutott.

Január közepén érkezett próbajátékra a Haladáshoz, a horvátországi edzőtáborban tesztelte a Mészöly Géza vezette szakmai stáb. A futballista a medulini Arena Kupa első meccsén rögtön betalált, góljával 1-0-ra nyert a zöld-fehér csapat a Koper ellen. Csütörtökön 2019. június 30-ig aláírt a Haladáshoz.

- Medulinban hamar letette a névjegyét, rögtön az első meccsen betalált és az utolsó mérkőzésen is többször helyzetbe került – mondta a játékosról Mészöly Géza, csapatunk vezetőedzője. – Emellett az edzéseken mutatott teljesítménye is meggyőző volt. Gólérzékeny futballista, akitől azt várjuk, ha játéklehetőséghez jut, jelentsen veszélyt az ellenfél kapujára. Ékként, és mögötte is szerepeltettük, tehát több poszton is használható futballistáról beszélünk. Fizikálisan van némi lemaradása, de ez könnyen ledolgozható. Bízom abban, hogy ha még érkezik még egy gólerős támadó, tudjuk pótolni a Vasashoz szerződött Gaál Bálint góljait. Nem titok, több helyen elhangzott már, szeretnénk ha Radó András tavasszal bennünk erősítene.

Devecseri Szilárd (Mezőkövesd) és Jancsó András (Gyirmót) kölcsönből tért vissza, Mészáros Karol Debrecenből, Funsho Bamgboye a katari Aspire Akadémiáról érkezett, Gajdos Zsolt tehát a vasiak ötödik új játékosa a télen.

Ami a pénteki, Austria Wien elleni steinbrunni edzőmeccset illeti, Gajdos kisebb sérüléssel bajlódik, és Mészöly Géza nem számíthat Funsho Bamgboyére sem, a nigériai támadó az U19-es csapat Dorog elleni hétfői edzőmeccsén sérült meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!