Haladás

2014.08.26. 09:39

Tizenhétszeres szlovák válogatott a Haladásnál

A 30 esztendős védekező középpályás, Kamil Kopuneket a héten teszteli a szakmai stáb. Kopunek a 2010-es dél-afrikai vb-n kiejtette Olaszországot.

haladas.hu

Kedd óta a Szombathelyi Haladással edz a korábbi 17-szeres szlovák válogatott védekező középpályás, Kamil Kopunek.

A 179 cm magas futballista 2002 és 2010 között a szlovák elsőosztályú Spartak Trnavában 196 meccsen 11 gólt szerzett. Ezt követően az orosz első ligás Saturn Moszkvában játszott hét meccset, majd 2011-ben az olasz Bariba szerződött. Itt 5 Serie A és 13 Serie B találkozón szerepelt. 2012-2013-ban ismét hazájában, a Slovan Bratislavában focizott, 35 bajnokin lépett pályára gólt nem lőtt. 2014. márciusában az azerbajdzsáni Ravan Bakuba igazolt, 11 meccsen kapott lehetőséget.

Anno öt Európa-liga selejtezőn és két UEFA Kupa selejtezőn is futballozott.

Kopunek korábban futballozott a korosztályos szlovák válogatottakban is, sőt, a felnőttválogatottban 17 alkalommal játszott, két gólt lőtt. Első meccsét 2006 március 1-jén Franciaország ellen játszotta. Pályára lépett a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon, sőt az ő góljának is köszönhetően Szlovákia 3-2-re legyőzte Olaszországot, ezzel Szlovákia továbbjutott, az itáliai csapat búcsúzott.

Noha Kopunek a Baku játékosa, menedzsere tájékoztatása szerint szabadon igazolható. A labdarúgó piaci értékét egyébként a transfermarkt. de 330 ezer euróra becsüli.

A futballista családja Magyarországon él, ezért szeretne idehaza játszani.

Kopunek gólja Olaszország ellen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!