Haladás

2015.06.02. 12:01

Tizenkét csapat, 3x11 forduló - Ilyen lesz az NB I.

Az NB I. 2015/16-os bajnokság július 17-én rajtol és május 8-án fejeződik be. A csapatok 33 bajnokit játszanak.

haladas.hu

Az elnökség korábbi döntése szerint a licencadó folyamat lezárásával véglegessé vált, hogy az OTP Bank Liga 2015/16-os első osztályú bajnokság 12 csapattal indul útjára -írja az mlsz.hu

A bajnokság végén az utolsó két helyezett csapat kiesik a másodosztályba. A lebonyolítás a csapatok véleményének ismeretében 3x11 forduló lesz. Eszerint az első két körben oda-vissza mérkőző csapatok a harmadik körben úgy játszanak, hogy az előző bajnokság első hat helyezettje lesz hatszor pályaválasztó, míg a 7-10. helyezett, valamint a két újonc öt alkalommal. 

Az NB I-es csapatok jogosultak tartalékcsapatot indítani az NB III-ban. A csapatok többsége él ezzel a lehetőséggel, ezért az NB III-as bajnokság három 20 csapatos csoportban zajlik jövőre. Emlékezetes, hogy az NB I-esek második csapata – amelyben legfeljebb három 23 év feletti játékos lehet, – nem juthatnak fel a másodosztályba, de gyenge szereplés esetén kieshetnek a megye I-be. Az első osztály küzdelmei július 17-én indulnak, és a jövő nyári Eb-döntő miatt május 8-án zárulnak.

Az elnökség döntése szerint a következő három idényben a Szuperkupát a mindenkori bajnok pályáján, míg a Magyar Kupa döntőjét az Üllői úton rendezi meg a szövetség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!