Haladás

2015.01.10. 19:40

Rocchi tudta, hogy visszatér

A Szombathelyi Haladás 37 esztendős olasz támadója, a Lazio egykori legendás csapatkapitánya, Tommaso Rocchi nem elégszik meg a sima bentmaradással.

Pum András

A Saronno, a Como, a Treviso, az Empoli, a Lazio, az Internazionale, és a Padova egykori háromszoros olasz válogatott támadója, Tommaso Rocchi a 6. fordulót követően, augusztus 22-én szerződött a Haladásba. A velencei születésű csatár ősszel tíz bajnokin kezdőként egyszer csereként kapott lehetőséget, egy gólt szerzett, a Ligakupában két meccsen kezdett, három gólt szerzett.

A múlt év végéig szóló szerződést a tavaszi szezonra, június 30-ig meghosszabbító futballistát honlapunkon a szurkolók a legjobb teljesítményt nyújtó zöld-fehér játékosnak szavazták meg. Továbbá a drukkerek szerint Rocchi szerezte az ősz legszebb vasi gólját - a Pápa ellen.

- Örülök, ha a szurkolók így látták, bármerre futballoztam, mindig igyekeztem jó kapcsolatot kialakítani a drukkerekkel - mondta Tommaso Rocchi a szombat délelőtti edzés előtt. - Nagyon jól esik, hogy rám szavaztak a szurkolók, ugyanakkor tavasszal szeretnénk jóval több gólt szerezni. Érzem egyébként, hogy kedvelnek a Haladás-szurkolók. Nagyjából elégedett voltam az őszi teljesítményemmel, de miután kiesőhelyen áll a csapat, olyan nagyon elégedett persze nem lehetek. Nem csak az a fontos, hogy én hogy játszom, hanem, hogy, a csapat hogy teljesít. Utóbbi sokkal lényegesebb. Sajnos sok olyan meccsünk akadt, ahol rosszul jöttünk ki egy-egy fordulópontból, ami aztán ellenfelünk malmára hajtotta a vizet, minket pedig megzavartak ezek a szituációk. Számomra a legjobban a Pápa ellen ment a játék, nem csak azért mert gólt szereztem, hanem mert fontos bajnokit húztunk be. A téli szünetben sikerült kipihennem az őszt, sokat voltam a családommal, és elutaztunk "nyaralni" Zanzibárra. Őszintén szólva furcsa, hogy Magyarországon három hónap szünet van a bajnokságban, de én odahaza sem hagytam abba a futballt,  heti három-négy alkalommal saját edzővel tréningeztem. Azon egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy tavasszal a Haladásban folytassam-e pályafutásomat, soha nem merült fel bennem, hogy nem jövök vissza Szombathelyre. Vannak még céljaim, például el akarom érni profi pályafutásom 200. gólját, most 196-nál járok. És nem elégedek meg azzal, ha a bajnokság befejeztével "csak" bentmaradunk, szeretném ha kihoznánk magunkból a maximumot, és amennyire csak lehet, elöl végeznénk. Szeretnék ehhez gólokkal hozzájárulni. A csapat többet tud annál, mint amit ősszel produkált. Ha össze kellene hasonlítanom a magyar és az olasz edzések közötti különbséget, azt mondanám, mivel Itáliában rövidebbek a tréningek, ezáltal intenzívebbek is, és többet foglalkoznak a taktikával. Ami magukat a meccseket illeti, Olaszországban gyorsabb az iram és a játék.

Rocchi tavasszal gólokkal segítené a zöld-fehéreket. Fotó: Unger Tamás

- Mennyire volt zavaró, hogy - a klubkártya bevezetése elleni tiltakozás miatt is - viszonylag kevés szurkoló járt ki a Haladás-meccsekre?

- Sajnálom, hogy csak ennyien voltak a meccseinken, hiszen mindenki tudja, minél többen vannak kint, annál motiváltabbak a futballisták. Ugyanakkor azt éreztem, hogy akik kijártak a Rohonci útra, türelmesek voltak velünk és maximálisan a csapat mellett álltak.

- Honfitársai - Raffaele Alcibiade és Andrea Mancini -  nagy valószínűséggel a Haladásba igazolnak, és a szintén olasz Leandro Martínez is érkezhet. Mennyiben könnyíti meg az ön dolgát ez a pályán és azon kívül?

- A kommunikáció szempontjából mindenképpen könnyebb dolgom lesz. Szerencsére azonban sikerült beilleszkednem a csapatba, most az én feladatom az lesz, hogy az újakat segítsem. De hozzáteszem: mindegy, hogy olasz vagy nem olasz futballista jön, lényeg, hogy segítsen a Haladásnak.

- Vasárnap délután 3 órakor Roma-Lazio.

- Aki még nem járt a római derbin, nem tudja elképzelni, mekkora esemény ez arrafelé. Nagyon kellemes emlékeim vannak a Roma elleni összecsapásokról, a derbin nem számít, hogy melyik csapat hol áll a tabellán, ez egy külön mérkőzés. Úgy vélem jelen pillanatban a Lazio valamivel esélyesebb a győzelemre - a szívem mindenesetre ezt mondatja velem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!