Haladás

2015.06.01. 19:59

Tommaso Rocchi még nem döntött

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás 37 éves támadója, Tommaso Rocchi fontos gólokat szerzett a bajnokságban. A támadó szerződése lejárt, még nem döntött a folytatásról.

Pum András

Az ősszel igazolt Tommaso Rocchi fontos gólt lőtt a zárókörben a Puskás Akadémia (3-0) ellen. A Lazio egykori csapatkapitánya összesen tíz bajnokin kezdett, hétszer csere volt, háromszor talált be. A háromszoros olasz válogatott támadó a szurkolók egyik kedvence volt, nem csak neve, karrierje, hanem amiatt is, mert az edzéseken és a pályán egyaránt száz százalékot adott ki magából. A 37 esztendős Rocchi szerződése lejárt, hétfőn hazautazott Rómába, még nem tudja, visszatér-e Szombathelyre

- A Puskás Akadémia ellen a tét miatt  a találkozó elején nagyon ideges volt a csapat, ugyanakkor az első perctől győzelemre törekedtünk - mondta a szombat esti meccs után Tommaso Rocchi. - A kiállítás viszont megkönnyítette a dolgunkat. A gólom nagyon szép akció után született. Radó ügyesen tartotta a labdát, és amikor megkaptam, úgy gondoltam, az lesz a legjobb megoldás, ha átemelem a kapuson. Ami a Haladásnál eltöltött időt illeti, ősszel nekem és a csapatnak sem ment annyira a futball. Tavasszal pedig sajnos két hónapig sérült voltam, majd amikor felépültem, csereként kaptam lehetőséget. Ennek ellenére a Nyíregyháza ellen jól szálltam be a második félidőben, legszívesebben azonban az őszi, Pápa elleni 2-0-ra megnyert bajnokira emlékszem, akkor szereztem első itteni bajnoki gólomat.

- Mi a különbség a magyar és az olasz foci között?

- Magyarországon - elsősorban technikailag - nagyobb tudásbeli differenciák vannak a csapatok között, mint odahaza. Másrészt Olaszországban sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a taktikára az együttesek, mint önöknél. Ez volt az első évem külfödön, távol a családtól nem volt egyszerű. Szerencsére hamar befogadtak, a szurkolók szerettek, sokszor skandálták a nevemet - ez nagyon jólesett. A Puskás Akadémia ellen is hallottam, hogy kiabálják "Rocchi, Rocchi". Örülök és nagy dolognak tartom, hogy a Haladás NB I-es maradt. A csapat a tavalyi bajnoksághoz képest gyengébben szerepelt, de miután sokan távoztak az elmúlt  nyáron, ez nem meglepő. Az edzőváltások sem mindig jól sikerültek, idő kell, mire egy új trénerrel rátalálunk a helyes útra. De az igazsághoz tartozik, ahol ennyi edző megfordul, ott a játékosokkal is probléma van. Számomra egyébként nem volt szokatlan a sok edzőcsere, korábban Padovában fél év alatt három trénerrel is dolgoztam.

- Tudja már hol szerzi meg 200. bajnoki találatát?

- Lejárt a szerződésem a Haladásnál, egyelőre nem döntöttem el, hol folytatom. Most lazítani szeretnék egy kicsit. Semmit sem zárok ki, azt sem, hogy ősztől is a Rohonci úton futballozok. Nem bántam meg, hogy ideszerződtem, mindenképpen szerettem volna magam külföldön is kipróbálni. Ugyan végezhetett volna előbbre a Haladás, kaphattam volna picit több lehetőséget, rúghattam volna több gólt, de minden jól van így, ahogyan történt. Sosem bánom meg a döntéseimet.

Rocchi parádés emelése a Puskás Akadémia ellen. Danilovics tehetetlenül nyújtózkodik. Fotó: Szendi Péter

- Hogyan, merre tölti a nyarat?

- A gyermekeimmel, párommal és a tágabb értelemben vett családommal is pihenek majd, elmegyek Párizsba és néhány napot valamelyik tengerparton is eltöltök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!