Haladás

2014.04.10. 10:58

A rutin, meg az évek

A Szombathelyi Haladás rutinos csapatkapitánya, Tóth Péter másodvirágzását éli, az eredetileg balhátvéd immáron belső védőként szolgálja a zöld-fehéreket.

Pum András

Igazságtalanok lennénk, ha csupán a címben említett két dologgal indokolnánk Tóth Péter remek teljesítményét. Ugyanis a rutin és az évek mit sem érnek, ha korábban nem volt meg a tudás is. A Haladás csapatkapitánya hétről-hétre bizonyítja, hogy Artner Tamás bátran számíthat rá, ha a szükség úgy hozza. A 37 éves játékos a 2013/2014-es idényben kilencszer kezdőként, egy alkalommal csereként lépett pályára, Devecseri és Dvorschák sérülése miatt az utóbbi időben rendre belső védőként kap szerepet. Tóth Péter is azon futballisták közé tartozik, akikre a következő idényben is számítana Artner Tamás, ám a klub és a játékos még nem állapodott meg a folytatás feltételeiről.

- Két-három évvel ezelőtt kóstoltam bele ebbe a posztba, és mondhatom, hamar megszerettem belső védőként futballozni - jelezte Tóth Péter. - De igazából úgy vagyok vele, hogy miután szeretek futballozni, így teljesen mindegy hová rak az edzőm. Úgy vélem, az évek során felhalmozott tapasztalatot tudom kamatoztatni, ezért valóban egész jól megy a foci. Ami a csapat teljesítményét illeti, a tavaszi szezon elején kicsit nehezen találtuk meg a góllövő cipőnket, de úgy voltam vele, az lenne az igazi baj, ha helyzeteink sem lettek volna. Bíztam benne, hogy előbb-utóbb kiforrja magát a dolog, és érkeznek a gólok is. Így is lett, az utóbbi időben jönnek az eredmények.

 

Tóth Péter kiegyensúlyozottan jól futballozik. Fotó: Unger Tamás

- A vasárnapi, Honvéd elleni meccs nem ígérkezik sétagaloppnak.

- Valóban nem rossz csapat a Honvéd, sok légióst felsorakoztatnak, akiket aztán gyakran ki is cserélnek. Közülük egy-kettőnek ugródeszka a kispesti csapat Nyugat-Európa felé. Hallom, olvasom, hogy nincs minden rendben a fővárosiaknál, edzőjük a múltkori meccsük után jelezte, hogy nyáron úgyis távozik. Nem tudom valóban így lesz-e, mindenesetre Marco Rossit remek trénernek tartom, nagyon jól összerakta csapatát. Őszintén szólva éppen a fluktuáció miatt bajban lennék, ha egy csapatra való kispesti futballistát hirtelen fel kellene sorolnom... Azt hiszem a kispesti szurkolóknak könnyebb dolguk lenne, ha tizenegy Hali-futballistát kellene mondaniuk. Nekünk ugyanis pont az egységben van az erőnk!  Szóval Kemenes jó kapus, a hátvédsorban Lovric, Ignjatovic szintén meghatározó futballista, előbbre pedig Vécsei és Vernes nevét érdemes megemlíteni, és még van néhány villámgyors támadójuk is. De hangsúlyozom, számunkra komoly előny, hogy hosszú évek óta együtt futballozunk, adott a csapat gerince, ezért ha kell, megdöglünk egymásért a pályán. Győzelmet várok vasárnap, jó lenne ha minél hamarabb betalálnánk, hiszen ez könnyebbé tenné a folytatást. A konkrét eredményre sosem tippelek, így ezt most is kihagynám, lényeg, hogy mindent elkövetünk a győzelemért. Jó szériában vagyunk, szeretnénk ezt a sorozatot minél tovább kitolni. Helyezésben sem gondolkodunk, mindig a következő meccset akarjuk csak megnyerni.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!