Haladás

2016.01.04. 14:29

Tovább erősítené keretét a Haladás

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra az NB I. hatodik helyén álló Haladás NB I-es labdarúgócsapata.

Pum András

Hétfő délelőtt négyes csoportokban a  szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetemen orvosi és fizikai felmérésekkel kezdte a téli felkészülést a Szombathelyi Swietelsky-Haladás NB I-es labdarúgói. A különböző tesztek, felmérések egész héten folytatódnak. Délután pedig Mészöly Géza vezetőedző és Tóth Miklós ügyvezető köszöntötte a játékosokat a Rohonci úti öltözőben.

Ezt követően sűrű hóesésben az Illés Akadémia műfüves pályáján tartotta idei első edzését a zöld-fehér együttes.

– Az első héten az Illés Akadémián tréningezünk, majd  Horvátországban, aztán Törökországban edzőtáborozunk – mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Január 20-án Ajkán, február 3-án pedig Sopronban vívunk edzőmérkőzést, összesen tehát öt-hat meccsel alapozunk a tavaszi szezonra. A tervek szerint januárban még a Rohonci úton készülünk és – az időjárás függvényében – az akadémián edzünk, vélhetően februárban költözünk át az Illés Akadémiára. Ami a játékoskeretet illeti, a pravoszláv karácsony miatt Sasa Popin kedden, Bosnjak Predrag pedig pénteken csatlakozik hozzánk. Leandro Martinez és Fehér Zoltán még sérült, és Török Milán is rehabilitációját végzi. Elképzelhető, hogy lesznek érkezők, elsősorban a középpályára és a támadósorba keresünk játékosokat. Egyelőre még folynak a tárgyalások, magyar és hazai labdarúgók is képben vannak, konkrétumokkal talán már a héten szolgálhatok. Az is meglehet, hogy lesz olyan focista akit kölcsön,- esetleg eladunk. Jelen pillanatban azonban még minden képlékeny.

- A játékosok jó hangulatban tértek vissza, a pihenőre egyéni edzésprogramot kaptak, amit a Polár-óra segítségével természetesen le tudunk ellenőrizni, hogy rendesen elvégezték-e - folytatta Mészöly. - Szerencsére a teremtornákon sem sérült meg senki. Nagyon gyorsan itt lesz az első bajnoki meccs, február 13-át  be kell vésnünk a fejükbe, mert nem gondolom, hogy a havazás miatt lehetőség lesz bármilyen halasztásra. Nagy lendülettel, futballra éhesen  kezdtük a téli alapozást és szeretném,  ha ez a lendület egész tavaszra megmaradna, és végig dobogó közeli helyen tanyáznánk, majd a hajrában feltennénk az i-re a pontot. Ez a tervünk tavaszra.

Hamarosan képgalériával jelentkezünk a tréningről!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!