Haladás

2017.01.20. 11:53

Visszatérés előtt Király Gábor

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás 108-szoros válogatott kapusa, Király Gábor sérülése miatt utoljára szeptember 10-én a Videoton elleni meccsen állt a kapuban. Szombaton visszatérhet.

Pum András

Pályafutása 48. alapozását kezdte el idén a válogatottsági rekorder Király Gábor. A Haladás kapusa sérülései miatt ősszel hat bajnokin szerepelt, ám mostanra teljesen rendbejött. Amennyiben Mészöly Géza vezetőedző úgy dönt, Király a szombaton kezdődő medulini Arena Kupán ismét elfoglalhatja helyét a gólvonalon.

– Semmi különös oka nem volt, hogy nem védtem a keddi, mattersburgi edzőmeccsen,  nem  én vagyok az egyedüli kapus, ezúttal társaimnak szavazott bizalmat Mészöly Géza – jelezte  Király Gábor, aki ugyan nem mondta, de úgy tudjuk, elősorban a fagyott műfüves pálya miatt a szakmai stáb nem kockáztatta bevetését. – December elejétől már teljes intenzitással a csapattal együtt készültem, és bár  sérülésemet már nem éreztem, az erőnlétem még nem volt tökéletes. Mostanra azonban ezzel sincs gondom, a  bajnoki szünetben sem álltam le,  futottam, bicikliztem – de ezt valamennyi, korábbi  alapozás előtt végigcsináltam. Szeretem az alapozásokat, a kemény munkát, el lehet menni a maximumig, feszegetem a határaimat.  Világéletemben a munkában hittem, ezért mindig is vártam, hogy elkezdődjenek a tréningek, szeretem ha rendesen le vagyok edzve. Ez az időszak az erőgyűjtésről szól. Számomra majdnem mindegy, hogy fagyos pályán, betonon vagy füvön edzünk, nem a körülményekkel, a munkával foglalkozom. Nyilván jobb normális pályán edzeni, könnyebb begyakorolni a taktikai elemeket. De ha egy játékos dolgozni akar, mínusz 20 fokban is dolgozhat. A horvát edzőtáborban  négy meccset játszunk, tehát hosszú idő után ismét a kapuba állok.

Király Gábor szereti a kemény munkát, élvezi az edzéseket

– Ami a bajnokságot illeti, kulcskérdés, hogy a távozókat megfelelően pótoljuk  –  szögezte le a 108-szoros válogatottsági rekorder. –  Látható, hogy a többi együttes is erősít, nem lesz könnyű dolgunk tavasszal. A mi erősségünk mindig is a kiváló csapatmunka, a jó hozzáállás volt. Ezért fontos például csapatkapitányunk, Halmosi Péter személye, aki a pályán és azon kívül is vezér. Összességében úgy érzem, jó úton járunk.

A szombathelyiek péntek reggel elutaztak a 11 napos medulini edzőtáborba, Funsho Bamgboye vízumproblémák miatt itthon maradt. A zöld-fehérek szombaton 11 órakor a horvát Cibalia Vinkovci ellen mutatkoznak be az Arena Kupán.

A keret. Király, Gyurján, Lévay – kapusok. Schimmer, Polgár, Jagodics, Jancsó, Devecseri, Wils, Hídvégi, Bosnjak, Kiss B., Kiss T., Overgoor, Iszlai, Kovács L., Rácz, Mészáros, Halmosi, Calvente, Williams, Dombi – mezőnyjátékosok.

A stáb. Mészöly Géza vezetőedző, Gál István másodedző, Jagodics Zoltán másodedző, Jakab Csaba kapusedző, Garami Zsolt erőnléti edző, Jakab Ferenc masszőr, Bíró Zoltán masszőr, dr. Kelemen Péter orvos, Vörös Csaba technikai vezető, Gyimesi Csaba biztonsági igazgató.

Szerdán indul a csapat után Pacsi Bálint másodedző, Orbán Attila koordinációs tréner, valamint Szőke Dániel és Tóth Máté.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!