2023.01.30. 14:38
34 év után előkerült egy magyar férfi, aki tényleg ufót látott
Az eset még 1989-ben tötént Tarnaszentmárián.
Képünk illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Marko Aliaksandr
34 évvel az eset után a Bors megtalálta azt a férfit, aki 1989-ben október 20-án éjszaka fél 2-körül dübörgő hangokat hallott, majd nagyobb villanásokat látott az égen. Ez a furcsa jelenség egy hónappal később megismétlődött.
"Az egyes toronyban voltam szolgálatban, erről azt kell tudni, hogy ott hatalmas üzemanyag tartályokra kellett vigyáznunk. A toronynak a másik oldalán, disznók, birkák, és kutyakenelek voltak. Éjszaka arra lettünk figyelmesek, hogy nyüszítenek a kutyák, a jószágok pedig egy idő után kitörték az ólnak az ajtaját. Kijöttek a birkák, szétszaladtak, tiszta kavarodás volt éjszaka.
Akkor láttuk meg a fényjelenséget az éjszakában, és hallottuk meg azt a fura hangot is. Még az akkor dolgozó tűzoltókat is kihívtam, hogy gyertek már ki, itt valami van. Nem tapasztaltam még korábban ilyet. Én voltam hozzá a legközelebb, tisztán láttam az égen elsuhanni valamit
- mesélte el a lapnak Diószegi Lajos volt honvéd.
Az égből lezuhanó tárgyat nem találták meg.
A teljes cikk a Bors oldalán, ide kattintva olvasható.
Bulvár-celeb
- Hitte volna, hogy ő volt II. Erzsébet szíve csücske?
- Van 1,5 milliója kutyára? Íme, 5 a világ legdrágább ebei közül
- Megáll az ész! Ezeket a különös fákat nem közelítheti meg akárki
- Senki többet? 1,6 milliárdért vitték el Schumacher óráit egy árverésen
- Brutál dögös fotóval jelentkezett Bódi Sylvi, rég láttuk ilyen kevés ruhában