2024.02.05. 05:50
Korda György elárulta, milyen különleges programra készülnek
Korda György és Balázs Klári újra énektanárhoz járnak.
Forrás: Bors
Korda György 85 éves lett idén, amit Balázs Klárival közösen óriási koncerttel ünnepelnek májusban a Papp László Budapest Sportarénában. A zenei programot folyamatosan állítja össze egy komplett kreatív csapat, de az énekeseknek is van még dolguk: újra énektanárhoz járnak, Korda pedig fogyni is szeretne a nagy alkalomra.
„A hír igaz, tényleg énektanárhoz járunk Klárikámmal. Ennek az oka pedig nagyon prózai: 2024-ben lényegesen kevesebb koncertet vállaltunk májusig, mint az elmúlt években, mert pihentek szeretnénk lenni a nagy bulin. Így viszont kevesebb terhelést kapnak a hangszálaink, amiket ugyanúgy edzésben kell tartani, mint bármelyik izomcsoportot.
Szóval a hangunkra edzünk, de nem csak ez a különleges a hétköznapjainkban. Én például diétába kezdtem, a májusi koncertre szeretnék öt kilótól megszabadulni. Klárikának erre nincs szüksége, ő ugyanolyan gyönyörű most is, mint amikor megismertem” – mondta Korda György a Borsnak.
Bulvár-celeb
- Meglepő dolgot árult el Caramel a kislányáról
- Majmok leptek el egy baseballpályát, orvosok rohantak a segítségükre
- "Világon nő így még nem ugrott": Sáfrány Emese elképesztő dolgot vállalt be
- Horrorvarjak tartják rettegésben a gyanútlan sétálókat a fővárosban
- Kiakad a cukiságmérő: ilyen nagy lett már Tücsi kislánya