Körforgás

2022.07.15. 17:20

Új időszak veszi kezdetét a magyarországi hulladékgazdálkodásban

A kormány célja a körforgásos gazdaság fejlesztése, amelyben a keletkező hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosul újra.

Ennek érdekében jövő júliustól úgy alakul át a hazai hulladékgazdálkodás rendszere, hogy abban az állam helyett egy magáncég lesz a főszereplő – mondta el Palkovics László technológiai és ipari miniszter a koncessziós beszerzési eljárás eredménye kapcsán a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteki közleménye szerint.

A közleményben a miniszter hozzátette, az új koncessziós modell a rezsicsökkentés eredményeinek fenntartása és az uniós célértékek határidőre történő teljesítése mellett egységesen magas színvonalon biztosítja a szolgáltatást valamennyi magyarországi településen.

Kiemelte, a Magyar Állam által kiírt koncessziós pályázatot a Mol Nyrt. nyerte el, így a jövőben a társaság látja el az állami hulladékgazdálkodási közfeladatot, amelyet kormányzati, szakpolitikai oldalról a Technológiai és Ipari Minisztérium felügyel majd.

A Nemzeti Koncessziós Iroda által az állami hulladékgazdálkodási közfeladat gyakorlása jogának átengedése tárgyában lefolytatott koncessziós beszerzési eljárás eredményes volt, a koncessziós kiírásnak megfelelő ár-érték arányú ajánlatot a Mol Nyrt. tette, így a koncessziós beszerzési eljárás nyertese a Mol Nyrt

A 2023. július 1-től kezdődő, 35 éves koncessziós időszak alatt a Mol Nyrt., mint koncesszor végzi az egész ország területén a háztartások és a gazdálkodó szervezetek évente mintegy 5 millió tonna hulladékának gyűjtését és kezelését, illetve a kapcsolódó létesítmények fenntartását, üzemeltetését, fejlesztését.

Az Európai Unió 2035-ig a települési hulladék 65 százalékos újrahasznosítását írja elő, a hulladéklerakókba pedig csupán a hulladék 10 százaléka kerülhet. Ennek megfelelően a Mol fő célja az újrahasznosítás arányának és a hulladékválogatás hatékonyságának növelése lesz, valamint olyan technológiai megoldások kialakítása, amelyek még több hasznos anyag kinyerését teszik lehetővé a hulladékból.

Ennek elérésére a vállalat az első tíz évben mintegy 185 milliárd forintot fordít infrastrukturális és technológiai fejlesztésekre, a kötelező visszaváltási rendszer és a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működtetésére, valamint kialakít egy, évente legalább 100 ezer tonna települési szilárd hulladék energetikai hasznosítására alkalmas üzemet is. A koncesszor évi 100 millió forint összegű koncessziós díjat fizet az állam részére.

A közlemény idézte Világi Oszkárt, a Mol vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta a Mol stratégiai célja, hogy hulladékgazdálkodási tevékenységével is hozzájáruljon a hazai és regionális körforgásos gazdaság fejlesztéséhez. Pénzügyileg biztos alapokon álló, nagy szaktudással rendelkező vállalatként, évente már most is több mint 100 ezer tonna hulladékot kezelnek, így minden eszközük és tapasztalatuk megvan ahhoz, hogy a magyarországi hulladékgazdálkodási rendszert összefogva, átláthatóan és hatékonyan támogassák az Európai Unió környezet- és klímavédelmi céljainak teljesítését.

A vállalat a következő egy évben partnereivel közösen alakítja ki az együttműködési kereteket és feltételeket, amelynek célja egy országos szintű hálózat felépítése, a jelenlegi közszolgáltatók és piaci szereplők bevonásával.

A hulladékgazdálkodás új rendszere hozzájárul ahhoz, hogy érdemben tovább nőjön a Magyarországon megtermelődő hulladék szelekciója és a hasznosítás aránya. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az országban 2010-hez képest a hasznosított hulladék aránya több mint kétszeresére nőtt. A cél az, hogy a települési hulladéknak csak a tizede kerüljön lerakóba és mintegy kétharmada újra hasznosuljon – olvasható a TIM közleményében.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában