Felkészülési mérkőzés

2023.01.26. 12:38

A cseheket fogadja a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberben a Puskás Arénában

A magyar és a cseh válogatottnak ez lesz a negyedik hivatalos összecsapása Csehszlovákia felbomlása óta, az eddigi három találkozón egy-egy győzelem, döntetlen és vereség a mérleg.

Magyarország–Görögország barátságos férfi labdarúgó-mérkőzés a Puskás Arénában, Dzsudzsák Balázs utolsó válogatott mérkőzésén 2022. november 20-án

Forrás: Ripost

Fotó: Szabolcs László

Szeptember 10-én a cseheket fogadja felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott. A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtöki közleménye szerint a találkozót 18 órától rendezik a Puskás Arénában.

Marco Rossi együttese az Európa-bajnoki selejtezősorozatban ötcsapatos csoportba került, így ebben az időpontban barátságos mérkőzést játszhat, ezen pedig a világranglistán mögötte két hellyel, a 38. pozícióban lévő csehekkel csap össze.

Az ellenfél a Nemzetek Ligája legutóbbi kiírásában a magyar válogatotthoz hasonlóan a legmagasabb divízióban szerepelt, de Spanyolország, Portugália és Svájc mögött negyedik lett, így visszaesett a B osztályba.

A tavalyi világbajnokságon ugyan nem vehetett részt a cseh válogatott, a pótselejtezőig azonban még eljutott, ott hosszabbításban szenvedett 1–0-s vereséget Svédországtól. A vb-kvalifikáció során a magyarok márciusi Eb-selejtezős ellenfelével, Észtországgal egy csoportban szerepeltek a csehek, idegenben 6–2-re, hazai pályán pedig 2–0-ra nyertek.

Egy olyan csapattal fogunk játszani, amely kifejezetten erős, még akkor is, ha a legutóbbi mérkőzései a Nemzetek Ligájában és a vb-selejtezőkön nem úgy sikerültek, ahogy azt minden bizonnyal szerették volna

– mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi szövetségi kapitány. 

A cseh válogatott szervezett futballt játszik, nagyon jó játékosokból áll, akiknek nagy része kifejezetten erős bajnokságokban edződik. Az idei célunk, hogy az Eb-selejtezőkről kijussunk a kontinenstornára, azonban felettébb nehéz dolgunk lesz, és a selejtezősorozat hajrája előtt fontos szerepe lesz a csehek elleni mérkőzésnek, amelyen ugyanolyan keményen kell majd harcolnunk a győzelemért, mint a selejtezőkön. Szeptemberig sok idő van még, így lehetőségünk lesz alaposan kielemezni a cseh válogatott játékát, és persze a saját játékunkat is fejleszteni szeretnénk addig

– jegyezte meg a szövetségi kapitány. 

A magyar és a cseh válogatottnak ez lesz a negyedik hivatalos összecsapása Csehszlovákia felbomlása óta, az eddigi három találkozón egy-egy győzelem, döntetlen és vereség a mérleg. 

Legutóbb 2013 augusztusában találkozott a két csapat, akkor 1–1-es döntetlent hozott a budapesti találkozó, a magyarok gólját Dzsudzsák Balázs szerezte.

Marco Rossi együttese legközelebb március 23-án Észtország ellen lép pályára, majd négy nappal később, szintén a Puskás Arénában, Bulgáriával szemben kezdi meg az Eb-selejtezőt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában