Labdarúgó NB I

2024.05.05. 19:05

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

MW

A klub alapításának 125. évfordulóját ünneplő fővárosiak 15 kör óta veretlenek

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A klub alapításának 125. évfordulóját ünneplő fővárosiak immár 15 kör óta veretlenek, ráadásul már 78 szerzett gólnál tartanak, amivel megdöntötték a Paks három évvel ezelőtti, 76 gólos rekordját a 12 csapatos rendszerben.

Az ötödik hajdúságiaknak a kudarccal minimálisra csökkent az esélyük a nemzetközi kupaszereplésre, mivel a hátrányuk négy pont a negyedik Puskás Akadémiával szemben az utolsó két forduló előtt.

A bajnok már az első percben gólt szerzett, de Traoré találatát les miatt érvénytelenítették, a találkozó pedig korántsem folytatódott ilyen lendülettel. Bár a zöld-fehérek egyértelmű fölényben futballoztak, a vendégek szervezett védelmét nem tudták feltörni, csak olyan egyéni villanások okoztak veszélyt, mint Lisztes cselsorozata, aki azonban utána nem találta el a kaput. A Debrecen sikeresen tördelte a játékot, ezzel nemcsak a hazai rohamokat akadályozta meg, de a rivális lendületét is folyton megtörte, így jószerivel helyzet nélkül, meddő ferencvárosi mezőnyfölénnyel telt el az első játékrész.

A folytatásra a hajdúságiak kettős cserével próbálták frissíteni a csapatukat, de ez korántsem jött be, mert – a hazai szurkolók pirotechnikai show-ja után – Megyeri két remek védését követően Abena közelről már nem hibázott. A góltól megélénkült a találkozó, Traoré pedig hét perc elteltével megduplázta a hazai előnyt. Ebben a periódusban kedvére dolgozta ki a helyzeteket az FTC, a gólkirály Varga Barnabás például „ajtó-ablak” ziccert rontott. Ez meg is bosszulta magát, mert a DVSC váratlanul szépített, azonban a nagy kedvvel játszó Lisztes 11-est harcolt ki, melyet az immár húszgólos Varga értékesített, azaz hamar visszaállt a kétgólos különbség. A Ferencváros továbbra sem állt le, így csak a győzelem mértéke volt kérdéses, végül Abena és Abu Fani volt még eredményes, a DVSC pedig csak Megyeri bravúrjainak köszönhetően kerülte el a még nagyobb vereséget.

A DVTK tulajdonosa szerint elfogadhatatlan volt a csapat teljesítménye

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK tulajdonosa szerint „a látvány és a teljesítmény elkeserítő és elfogadhatatlan volt” az Újpest otthonában 7-0-ra elveszített szombati bajnokin.

„Mint szinte minden mérkőzést, a mai meccset is a helyszínen néztem végig. A látvány és a teljesítmény elkeserítő és elfogadhatatlan volt. A DVTK címeres mezében ilyet teljesítményt semmilyen összeállításban, semmilyen taktikával nem lehet nyújtani. Százszázalékosan megértem a szurkolóink csalódottságát!” – idézte a DVTK hivatalos honlapja Magyar Mátyás közleményét. 

„Ez a vereség bár történelmi mértékű, innen is fel kell állni! Erről szól a sport, erre is tanítja a jellemet. Tanulni legtöbbször a hibáiból tud az ember, most az a legfontosabb feladatunk, hogy megoldjuk, kijavítsuk azokat a hibákat, amelyek ide vezettek.”

Kiütéses sikerének köszönhetően az Újpest bebiztosította első osztályú tagságát, míg a Diósgyőr a nyolcadik helyen áll az NB I-ben.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 5-1 (0-0)
---------------------------------------
Groupama Aréna, 11 959 néző, v.: Antal
  gólszerzők: Abena (49., 70.), Traoré (56.), Varga B. (68., 11-esből), Abu Fani (80.), illetve Vajda (63.)
  sárga lap: Varga B. (58.), illetve Lagator (58.), Tuboly (75.)

  Ferencvárosi TC:
  ----------------
Dibusz - Botka (Pászka, 82.), Abena, Cissé, Ramírez - Katona B. (Ben Romdhane, 74.), Maiga - Lisztes (Kodro, 74.), Abu Fani (Tóth A., 82.), Traoré (Szevikjan, 74.) - Varga B.

  Debreceni VSC:
  --------------
Megyeri - Baranyai, Dreskovic, Lagator, Ferenczi - Ojediran (Romancsuk, a szünetben), Szuhodovszki (Tuboly, a szünetben) - Vajda (Kocsis D., 85.), Dzsudzsák (Loncar, 74.), Domingues (Szécsi, 74.) - Bárány

Emberhátrányban is pontot szerzett Kecskeméten a Paks

A második helyen álló Paks a mérkőzés nagy részében emberhátrányban futballozva 0-0-s döntetlent játszott a Kecskemét vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Paks a mérkőzés nagy részében emberhátrányban futballozva 0-0-s döntetlent játszott
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Nem túl magas színvonalú és viszonylag eseménytelen első félidőt láthatott a Széktói Stadion közönsége, igaz, ehhez nagyban hozzájárult, hogy a Paks már a hetedik percben emberhátrányba került. Haraszti teljesen feleslegesen csúszott rá ellenfelére hátulról nyújtott lábbal, a piros lap teljesen jogos volt. A Kecskemét az emberelőny tudatában már-már túlságosan is türelmes játékot választott, ritkán jutott el a vendégek kapujáig, és gólt sem sikerült szereznie a szünetig. 

A Paks elsősorban a védekezéssel foglalkozott, támadásokat csak elvétve tudott vezetni.

Fordulás után annyit változott a játék képe, hogy sokkal inkább fölénybe került a hazai együttes. A Kecskemét jóval többet birtokolta a labdát és gyakorlatilag támadásokat is csak a lilák vezettek, a vendégek alig-alig „jutottak szóhoz”. Igaz, az idő előrehaladtával úgy tűnt, hogy a Paks elsősorban az egy pontért küzd, a hajrában szinte kizárólag azzal törődött a Tolna vármegyei együttes, hogy a lehető legtovább megtartsa a labdát. Végül a vendégek erőfeszítése vezetett sikerre, annyiban legalábbis mindenképpen, hogy szinte az egész meccsen emberhátrányban futballozva is elvittek egy pontot Kecskemétről.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

Kecskeméti TE-Paksi FC 0-0
--------------------------
Kecskemét, 2579 néző, v: Rúsz
  piros lap: Haraszti (7.)
  sárga lap: Vágó (49.), illetve Hahn (33.)

  Kecskemét:
  ----------
Varga - Szabó, Belényesi, Iyinbor - Májer (Nagy O., 61.), Helmich (Pálinkás, a szünetben), Vágó (Zsótér, 61.), Banó-Szabó (Szendrei, 87.), Zeke - Lukács (Nikitscher, a szünetben), Horváth

  Paks:
  -----
Szappanos - Kinyik, Silye (Mezei, 90.), Szabó J. - Vas, Vécsei, Papp, Kovács - Könyves (Böde, 68.), Hahn (Balogh B., 37.), Haraszti

Eredmények és tabella

A bajnoki címét már korábban bebiztosító Ferencváros gólgazdag mérkőzésen verte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában. A másik vasárnapi találkozón a Paks szinte végig emberhátrányban futballozott, de így is elhozott egy pontot Kecskemétről.

Eredmények, 31. forduló:
Kecskeméti TE-Paksi FC 0-0
Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 5-1

szombaton játszották:
Mezőkövesd Zsóry FC-Zalaegerszegi TE FC 1-2
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 4-2
Újpest FC-Diósgyőri VTK 7-0

pénteken játszották:
Fehérvár FC-MTK Budapest 4-0

   A tabella:
1. Ferencvárosi TC      31 22   5   4   78-28  71 pont - bajnok és BL-selejtezős
2. Paksi FC             31 16   6   9   48-40  54
3. Fehérvár FC          31 16   5  10   55-39  53
4. Puskás Akadémia FC   31 13  10   8   53-33  49
5. Debreceni VSC        31 13   6  12   47-44  45
6. MTK Budapest         31 12   7  12   41-58  43
7. ZTE FC               31 12   6  13   52-57  42
8. Diósgyőri VTK        31 11   8  12   48-56  41
9. Kecskeméti TE        31 11   6  14   40-44  39
10. Újpest FC            31 11   4  16   45-62  37
11. Kisvárda Master Good 31  8   4  19   35-50  28 - kiesett
12. Mezőkövesd Zsóry FC  31  5   5  21   27-58  20 - kiesett

   A 32. forduló programja:
   május 10., péntek:
Újpest FC-Kecskeméti TE 20.15
   május 11., szombat:
MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 15.30
Zalaegerszegi TE FC-Paksi FC 17.30
Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 19.30
   május 12., vasárnap:
Kisvárda Master Good-Mezőkövesd Zsóry FC 14.15
Debreceni VSC-Fehérvár FC 19.30

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában