Magadért sportolj!

2019.04.14. 13:30

A rendszeres mozgás fontosságára hívták fel a figyelmet Szombathelyen

A vasi megyeszékhely is állomása volt a Magadért sportolj! című rendezvénysorozatnak, amelynek célja, hogy országszerte 850 településen mozgásprogramot szervezzenek és a rendszeres testmozgásra alternatívákat mutassanak a lakosságnak.

Nemes Judit

Forrás: Vas Népe

Fotó: Unger Tamás

A Magyar Szabadidő Szövetség Szombathellyel együtt pályázott prevenciós célú egészségfejlesztést célul tűző projektre, amelyben a mozgás fontosságára hívják fel a figyelmet. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében elmondta: Szombathely sportváros: fejlett a versenysport, a diáksport és a szabadidősport.

Fotó: Unger Tamás

Utóbbi azért szükséges, mert a lakosság egészségének megőrzésében nagy szerepe van, megtanít a másik tiszteletére és arra, hogy kemény munkával lehet eredményt elérni. Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, olimpiai bajnok úszó elmondta, a program lényege, hogy a következő három évben országszerte 850 településen – közte nagyobb városokban, mint például a vasi megyeszékhelyen – a többi között lakossági fórumokkal érjék el a szabadidősport és a rendszeres fizikai aktivitás igényének felkeltését.

Fotó: Unger Tamás

Kiemelte: nincs meghatározott célcsoportjuk, minden korosztályt szeretnének elérni. A Király Sportlétesítménybe látogatók szombaton a sportágválasztó jelleggel megrendezett eseményen kipróbálhatták a teqball asztalt, az élő csocsót, valamint ergométereket és versenybicikliket, amelyeken párosával próbára tehették erejüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!