erőszakos

2017.09.08. 23:17

Fojtogatta a kalauzt Vas megyében

SÁRVÁR Más nevére szólt a kedvezményre jogosító irat, amellyel olcsóbban akart jegyet venni a vádlott. Szemfüles volt a kalauz – az utas pedig erőszakos. Most készült vádemelés az ügyben.

Bakos Ágnes

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint közokirat-hamisítás a vád a férfi ellen – tájékoztatott Vassné dr. Szele Adrienn, a Vas Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Idén nyáron, június végén történt az eset: a férfi Vas megyében szállt fel a Ljubljana és Budapest között közlekedő nemzetközi gyorsvonatra. Csak helyközi útra készült, a jegyvizsgálótól Szombathelyig szóló menetjegyet kért, ehhez mutatott is egy igazolványt, amely 90 százalékos kedvezményre jogosítja. Csakhogy a kalauz szemfüles volt, észrevette, hogy az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság által kiállított igazolvány más nevére szól. A jegyvizsgáló magánál tartotta az iratot, a vádlott viszont vissza akarta szerezni: megrángatta a jegyvizsgálót, és hátulról megszorította a nyakát. A kalauz nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyészségi közlemény emlékeztet: a kalauz közfeleadatot ellátó személy, ezt a vádba is belefoglalták. A Sárvári Járásbíróság azt javasolja a bíróságnak, hogy felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki a csaló és erőszakos utasra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában