Harmadik turnus

2023.08.16. 14:20

A 83-as területvédelmi zászlóalj honvédelmi táborának lakóit reptetik a pilóták - videó

Vitorlázó repülésre van lehetőség heti két alkalommal a 7. Területvédelmi Ezred 83. Területvédelmi Zászlóalj által szervezett most zajló honvédelmi táborban, amely az idei nyári programjuk harmadik turnusa.

Merklin Tímea

A képen Deák Zsombor (15) felszálláshoz készül Gombkötő István repülőgépvezetővel

Fotó: Merklin Tímea

Tamás Dániel önkéntes területvédelmi tartalékos főhadnagy elmondta: az első a harcos, a második a sporttábor volt, amely utóbbiban táborparancsnok-helyettesként vett részt, most ebben a harmadikban pedig táborparancsnokként. A táborok Gyöngyösfaluban vannak, onnan hozzák be a gyerekeket a szombathelyi reptérre, három pilóta áll rendelkezésükre, akik elmagyarázzák a szükséges műszaki ismereteket, egyenként mindenkit felvisznek a magasba, ahol oktatás is történik a repülés élményének átélése mellett. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a honvédség és a Szombathelyi Repülőklub közötti évekre visszanyúló együttműködés van, sőt: Harami Mátyás, a Szombathelyi Repülőklub egyik alelnöke (egyébként lövészetvezető a csepregi lőtéren) volt az, aki a 250. vasi önkéntes területvédelmi tartalékos katonaként kötött szerződést a honvédséggel.  

- A mostani, idei harmadik honvédelmi táborunkban szerdán volt és ma van a repülőnap, megreptetjük az állományt; a gépek körülbelül egy-egy tízpercest kört tesznek a város felett egy-egy gyerekkel. Holnap a pápai légi bázisra látogatunk – tudtuk meg még Tamás Dánieltől, majd a táborlakóktól érdeklődtünk, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak. 

Csepke Bence (13) Pest vármegyéből, Tápiószecsőről jött, hetedik osztályos lesz; ma repült másodszor a tegnapi első után – amint mondta, nagyon jó volt, nem is lehet rá szavakat találni. Átvehette odafönt a gép vezetését a magyarázatok után, és ez fantasztikus, izgalmas élményt adott. De nem ez volt az egyetlen izgalmas dolog a táborban, mert voltak már kenuzni is az Abért tavon, és azt is nagyon szereti, hogy katonai gépjárművel, Urallal utaznak mindenhova, zötyögnek hátul a fapadokon.  

Gombkötő Ádám (15) egy Zalaegerszeg melletti kis faluból Teskándról érkezett, többször volt már honvédelmi táborokban, és ez a második olyan, ahol vitorlázó repülőgép a fő tematika.  

- Korábban Zalaegerszegen voltam ilyen táborban, elég sokat repültem már – mesélte. – Az a tervem, hogy pilóta leszek. Vadászpilótának magas vagyok, mert 185 centiméter a maximum. Marad a C17-es teherszállító és a helikopter – bármelyiket szívesen vezetném.  

A fiatalember Debrecenbe, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumba megy továbbtanulni, amiről úgy hallotta, hogy „elit iskola”. A gyöngyösfalui táborban remekül érzi magát, barátságosnak találja az idő- és feladatszervezést, sok felejthetetlen élményt szerezhet. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában