Megkerestük a rendőrséget

2023.11.13. 13:44

Autós találkozó Szombathelyen - 4 forgalmi ugrott, 4 helyszíni bírság és 8 szabálysértési feljelentés

Vaol.hu

Illusztráció

Forrás: VN-archív

A hétvégén autós találkozót szerveztek Szombathely határában, ahol korántsem volt minden rendben. Információink szerint már a szervezés során is problémák voltak, a találkozót ugyanis nem jelentették be, és arról is folynak a találgatások, hogy egyáltalán a terület tulajdonosa tudott-e a rendezvényről. Ezzel kapcsolatban felkerestük az áruházat.

Ugyancsak megkerestük a Rendőrséget, ugyanis arról is kaptunk információkat, hogy a részt vevő autókkal is több probléma akadt, amik miatt több forgalmi engedélyt is elvettek.

A rendőrség megerősítette az információinkat, miszerint bejelentés alapján mentek ki a helyszínre, ahol 4 forgalmi engedélyt vettek el, 4 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, illetve 8 esetben tettek szabálysértési feljelentést.

A rendőrség közleménye:

"A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai állampolgári bejelentésre intézkedtek a megkeresésében szereplő helyszínen, ahol összesen nyolc autóssal szemben tettek szabálysértési feljelentést és néggyel szemben helyszíni bírságot szabtak ki. Négy autóstól vették el a gépjármű forgalmi engedélyét, engedély nélküli átalakítás miatt. Összesen 65 gépkocsivezetővel szemben alkalmaztak alkoholtesztert."

Ezen a területen több alkalommal is szerveztek már autós találkozót, a szervező csoportok között úgy tudjuk, hogy nem igazán felhőtlen a viszony.

A "találkozón" készült videókon látszik, hogy mindenféle biztonsági kordon vagy személyzet nélkül a helyszínen több autó is driftelt illetve gumit égetett közvetlenül a gyalogosok mellett.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában