Vádemelés

2023.11.30. 07:48

Parkoló autónak ütközött és felborult járművével az ittas nő Szombathelyen

Vaol.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: Lesterman

A Vas Vármegyei Főügyészség közleményben tájékoztatta lapunkat, hogy a Szombathelyi Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vád szerint 2023 júliusában, Szombathelyen súlyos fokban ittasan vezette személygépkocsiját, amelyben utast is szállított. A vádlott – ittassága miatt – elveszítette uralmát a jármű felett, ezért egy parkoló autó hátuljának ütközött, majd felborult. A balesetben mind a sofőr, mind utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek el.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezéseit, mert járművet az vezethet, akinek szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol, továbbá járművel a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni.

A járási ügyészség pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában