2018.12.22. 11:30
A szombathelyi tankerületben a vépi az első Boldog Iskola
Karácsonyi ünnepségen adta át a Boldog Iskola címet a vépi Hatos iskola és AMI egész kollektívájának tegnap Fodor István, a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatója.
Fotó: Ohr Tibor
Versekben fogalmazták meg a karácsony szépségét, csillagok gyúltak, orgonaszó, az iskolai kórus éneke és misztériumjáték öltöztette ünneplőbe a lelkeket a vépi művelődési házban. Molnár Krisztina intézményvezető köszöntője után Fodor István, a tankerület vezetője beszédében hangsúlyozta: a Boldog Iskola cím komoly elismerés. – Mikor vagyunk boldogok? – tette fel a kérdést a diákoknak és pedagógusoknak. – Például akkor, ha ajándékot kapunk, ha sokan vagyunk együtt azokkal, akiket szeretünk, és ha azzal foglalkozhatunk, amiben jók vagyunk.
Iskolai karácsonyi ünnepség Vépen - Boldog Iskola cím átadása
Hozzátette: az iskolának nagy a lehetősége és felelőssége abban, hogy boldog gyerekekből boldog felnőtteket neveljen. A diákokhoz szólva külön hangsúlyozta: az iskola életre szóló közösségi kapcsolatot teremt. Megtanít felismerni, hogy ki miben jó, miben tud kiteljesedni. A boldog élet egyik legfontosabb záloga megtalálni a jót és örömet lelni a munkában. Beszédét azzal zárta: nagyon büszke a Hatos iskolára, mert a szombathelyi tankerületben ez az első Boldog Iskola, de reméli, hogy nem az utolsó. Azt kívánta, hogy a szép kezdeményezés, amiben úttörő szerepet vállalt a vépi iskola pedagóguskara és minden munkatársa, minta és példa legyen a többi iskolának is, amelyekbe jó járni.