Kultúra

2019.04.01. 14:00

Ars Pannonica Ljubljanában

Március 27-től néhány napra a szlovén fővárosba költözött a VIII. Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlat.

Tersztyánszky Krisztina

Kamper László, a kiállítás főszervezője, Szilágyiné Bátorfi Edit ljubljanai nagykövet, Pataki Gábor Munkácsy- díjas művészettörténész és dr. Balázsy Péter megyei jegyző a megnyitón Fotó: VN/Rimányi Krisztina

A pannon térség hivatásos képzőművészeinek közös bemutatkozása tíz éve indult útjára, Majthényi László – akkor a megyei közgyűlés kultúráért felelős alelnöke – és Kamper László grafikusművész kez­deményezésére, az Emberi Erő­források Minisztériumának tá­mogatásával. A rangos hazai és ausztriai alkotókhoz az évek során több olasz művész is csatlakozott. Minden évben két helyszínen, két különböző országban mutatkozik be az aktuális összeállítás. Az idén a bécsi magyar nagykövetség után a 2016-ban megnyílt szlovéniai magyar intézet vezetője, Molnár-Gábor Biborka közvetítésével a Ljubljanai Képző­művészek Egyesületének Galériájában kapott helyet a mintegy 60 műalkotás. Mint megtudtuk, a ljubljanai belvárosban levő családias kiállító­terem máskor is adott már helyet Vas megyei alkotó bemutatkozásának – például Masszi Ferenc grafikusművésznek.

Kamper László, a kiállítás főszervezője, Szilágyiné Bátorfi Edit ljubljanai nagykövet, Pataki Gábor Munkácsy- díjas művészettörténész és dr. Balázsy Péter megyei jegyző a megnyitón Fotó:VN/Rimányi Krisztina

Az ünnepélyes megnyitóra eljött Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország ljubljanai nagykövete is. Örömmel üdvözölte a kezdeményezést, amely segít átlépni a tér és az idő határait, jobban megismerni a pannon régió közös lelkületét. A társszervező Vas Megyei Önkormányzat nevében dr. Balázsy Péter főjegyző mondott köszöntő szavakat. Az ünnepi alkalom fényét Sándorfi Olga emelte szép fuvolajátékával.

A tárlat szakmai értékelését Pataki Gábor Munkácsy-díjas művészettörténésztől hallhatta a megnyitó közönsége. A szakember rámutatott: ma a festészetben nincsenek egységes tendenciák, sokféle irányba indulhatnak el a művészek. A számos egyéni út nemcsak jól megfér egymás mellett, hanem sokszor egymásra is rímelnek, sőt egy ilyen közös bemutatkozáson épp egymás közelségéből nyernek erőt. A jelentős részben nyugat-magyarországi művészek alkotásai között helyet kaphattak figuratív ábrázolások, geometrikus, illetve organikus kompozíciók vagy épp a lírai, művészi én spontán kifejeződésének teret adó gesztusfestészet képviselői.

Kamper László, a kiállítás fő szervezője és lebonyolítója fontos lépésként értékeli a nagy hagyományokkal bíró Ars Pannonica tárlat szlovéniai megjelenését. A kezdeményezésnek fontos küldetése ugyanis éppen az, hogy bemutatkozási és találkozási lehetőséget adjon a térségben élő művészeknek. Az önként vállalt közvetítő szerepnek jelentős állomása ez az új kapcsolatfelvétel. A ljubljanai Balassi Intézet munkatársai számára is jó alkalom ez, hogy ízelítőt kapjanak az élvonalbeli magyar festők munkásságából. Ki tudja, talán rövidesen valamelyikük további lehetőséget is kap majd a szlovén főváros pezsgő kulturális életében. A tárlat április 7-ig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában