Nem az első eset

2019.05.16. 07:00

Autógumival van tele – A terület megtisztítása súlyos költség Vépnek

Nagy mennyiségű – összesen 280 – használt autógumit rakott ki valaki néhány hete a Vépet ­Zanattal összekötő egy kilométer hosszú földút mellé. Az önkormányzat rendőrségi feljelentést tett.

Vas Népe

Ezúttal összesen 280 használt autógumit tettek ki Vép határába Fotó: Szendi Péter

A szélkeréktől száz méterre először egy, aztán még három rakatban, a bokros területekre halmozta valaki az illegális hulladékot: 280 gumi és két nagy hűtőláda is előkerült.

Bejelentés

A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztályához érkezett bejelentés arról, hogy a zanati városrészt és Vépet összekötő út mentén illegális hulladékot helyeztek el.

Ez átkerült a vépi jegyzőhöz mint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervhez, a jogszabály szerint ugyanis ilyen esetekben a települési önkormányzat jegyzője jár el.

Kérdésünkre dr. Hoós Anna a vonatkozó jogszabályt idézte: az elszállítás és a kezelés kötelezettsége a hulladék tulajdonosát vagy korábbi birtokosát terheli. Ha ezt önként nem teljesíti vagy nem állapítható meg a személye, akkor azt az ingatlanhasználót ter­heli, akinek az ingatlanán elhelyezték a hulladékot. Arról is tájékoztatott: az önkormányzat rendőrségi feljelentést tett a külterületi utak mellett nagy mennyiségben autógumikat lerakó ismeretlen tettes(ek) ellen, és hogy ne maradjon a helyszínen a rengeteg gumi, gondoskodott az elszállításról.

Ezúttal összesen 280 használt autógumit tettek ki Vép határába Fotó: Szendi Péter

Rendőrség

A rendőrség tehát nyomoz. A területek megtisztítása pedig súlyos költségeket jelent a városnak. A gumi kilójáért 50 forint plusz áfát kell fizetni az átvételkor – egy gumi 6-8 kilogramm súlyú. Abban bíznak, hogy a nyomozás kideríti az elkövető személyét, és a kármentesítés összege behajtható lesz.

Nem az első

Nem ez az első eset, hogy illegálisan helyeztek el nagy mennyiségű hulladékot a város határában. A Petőfi Sándor utca végén szállodából leselejtezett kárpitos bútorokra találtak. Tavaly nyáron építési törmeléket rakott le valaki a Pacsirta réten, a Kossuth utca végén – a helyszíni ellen­őrzésen a Vas Megyei Kormányhivatal munkatársai tíz és fél tonna építési hulladékot találtak. A Vépet Tanakajddal összekötő úton is rendszeres a hulladéklerakás – autógumi, háztartási szemét, pelenka is került már elő –, csakúgy, mint a sportpálya mögötti erdőrészen.

Rengeteg munkát és pénzt emésztenek fel az ilyen esetek, hangsúlyozta Kovács Péter polgármester. Hiába zárult jó eredménnyel a márciusi Te szedd! akció, gyakorlatilag „újratermelődik” a szemét annak ellenére, hogy minden típusú hulladék gyűjtését megszervezték Vépen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában