2021.03.05. 19:09
Jelentősen megugrott a tüzépek forgalma – Sokan előrehozták a tervezett építőanyag-beszerzésüket
A járványhelyzettel összefüggésben hozott kormánydöntésekről szóló első híradások után sokan keresték fel a tüzépeket. A roham már csütörtök délután megindult. Pénteken több telepen a szokásoshoz képest megduplázódott a forgalom. Estére aztán megnyugodtak a kedélyek: megjelent a rendelet, mely szerint a tüzépek is nyitva maradhatnak.
Hompasz József , tüzépen vásárol, pakol, 20210305, ut, Szomabthely, Vas Népe / Unger Tamás
Forrás: VN
Fotó: Unger Tamás
A Szombathely ipari negyedében található, egyik legnagyobb építőanyag-kereskedésében pénteken délelőtt kilenc és tizenegy óra között volt a legnagyobb roham. Móricz Attila telepvezető kérdésünkre elmondta, hogy az újabb korlátozásokról, bezárásokról szóló első híradások után már csütörtök délután megindult a roham, ami péntek délelőtt folytatódott.
- Rengetegen telefonáltak -folytatta a telepvezető. – Elsősorban apróságokat, azaz kisebb tételekben cementet, vakolóanyagokat, tetőfóliát, kerti szegélyt, téglát vásároltak. Az emberek megijedtek és most gyorsan megvásárolják azt, amit a következő két hétben vettek volna. Pénteken már nagyjából duplájára nőtt a forgalom az ilyenkor szokásoshoz képest.
Az ebédszünet előtti percekben érkezett Hompasz József, aki kérdésünkre elmondta: a jövő hétre tervezte, hogy saját építkezéséhez beszerzi a szükséges anyagokat, de a csütörtöki bejelentések hatására biztos, ami biztos, gyorsan lebonyolította a vásárlást. Vakolóanyagot, Ytong téglát, esztrich betont vett.
Több dunántúli telephellyel is rendelkezik az a cég, melynek celldömölki ügyvezetőjét, Csekényi Kristófot kérdeztük.
- Cellben is már csütörtökön megnőtt a vásárlók száma. Ahhoz képest is, hogy számunkra jól indult az év. Pénteken már duplájára nőtt a forgalom. Mivel bizonytalan volt, hogy nyitva lehetünk-e, ezért aki tehette, bevásárolt előre. Szinte mindent vittek. Cementet, gipszkartont, cserepet, csempét. Egyelőre van bőséges kínálat, de a lakásfelújítási támogatás és az áfamentesség miatt az év elején erőteljes volt a kereslet. Gipszkarton, üveggyapot és tégla esetén már hiány jelentkezik. A falazóhabarcsot pedig mind elkapkodták.
Szentgotthárd térségében az egyik legnagyobb építőipari céget kerestük meg, amely építőanyag-kereskedéssel és generálkivitelezéssel is foglalkozik. Kóczán Zsanett telepvezető elmondta, hogy jelentősen megugrott a forgalom. Pénteken kora délután is egyfolytában csörögtek a telefonok. Elsősorban a gipszkartont, szigetelőanyagokat, a zsákos árut vitték a vásárlók. A cég jelentős árukészlettel rendelkezik, így egyelőre ki tudják elégíteni az igényeket
Pénteken délután jelent meg a rendelet, amely szerint a tüzépek továbbra is működhetnek és nyitva lehetnek. Móricz Attilát péntek este hívtuk telefonon, elmondta, hogy örül a döntésnek. Bízott benne, hogy az építőipar működtetése érdekében az építőanyag-kereskedelem is tovább működhet. A celldömölki Csekényi Kristóf is örömét fejezte ki, hogy a kivitelezőknek sem kell leállniuk. A most felbolydult két nap után visszaállhat minden a normális kerékvágásba. Hétfőtől az előírt higiénés előírások, a maszkviselési és távolságtartási szabályok betartásával várják a vásárlókat.