2021.06.11. 20:00
Fizetés nélkül távozott a becsületkasszától – Vas megyei tulajdonosokkal beszéltünk
Nem egyedi eset, ami a közösségi oldalt is bejárt videón látszik: egy illető az árut elpakolja, de a becsületkasszába pénzt nem tesz. Erre a sajnálatos eredményre jutottunk, miután több kőszegi és velemi tulajdonossal beszéltünk. Van, aki már azon gondolkodik, inkább ki sem pakol.
Jagodics Imréné, aki Kőszegszerdahelyen rakja ki finom lekvárjait.
Fotó: Unger Tamás
Házi készítésű paradicsomszósz, sárgabarack, eper és szilvalekvár sorakozik a gondosan leterített kis sámlin az egyik kőszegszerdahelyi ház előtt szerdán. Mint megtudjuk, utóbbi Veri néni saját specialitása: vörösbort is tesz a gyümölcs mellé. A kedvezőtlen időjárás miatt most még szerényebb a választék, de ahogy a környékbeliek, ő is rendszeresen kipakol, régóta üzemeltet férjével közösen becsületkasszát.
– Nagy a kert, valami mindig akad. A bevétel jó kiegészítés a kevéske nyugdíj mellé, és szerencsére még mindig több a becsületes ember, mint a szélhámos – teszi hozzá Jagodics Imréné. Emlékszik azonban olyanra, hogy két nagy üveg lekvárral kerekezett el valaki fizetés nélkül, ahogy volt már példa arra is, kétszáz forintot talált két kiló gesztenye helyén.
A becsületkassza őse a templomi adománygyűjtő doboz lehetett. Németországban már korábban hagyománya volt ennek a kereskedelmi formának, nálunk, elsősorban a határ felé vezető kis falvakban, a 20. században vált népszerűvé. A helyiek azt mondják, a koronavírus-járvány miatt sok Ausztriából érkező vásárló elmaradt, és időről időre bukkannak fel visszatérő lopók. Most éppen egy fekete autós okoz sok bosszúságot Lukácsházán.
Egy ottani árus tapasztalati szerint a férfi akár öt kört is képes megtenni a faluban egy csomag hagymáért, a megfelelő pillanatra várva. Majd így fogalmaz: – Annyi benzinből mennyit vehetne? Egyébként pedig, ha rászoruló lenne, neki is adnám, de tudja, pont ők a becsületesek. Egyre többször jut eszembe, inkább felhagyok ezzel az egésszel.
Néhány házzal arrébb egy hölgy virágokat árul. Ő is hallott az esetről, de jó tapasztalatai és visszajáró vevői is vannak. Ők például a papírpénzt automatikusan a postaládába dobják, a visszajárót pedig később levásárolják.