Gyakran jár a gólya Csipkerekre – Utánajártunk a rejtélynek

Az ikreket május 22-én hozták haza. Dókáné Vidák Szabina nagyon örül, hogy segítenek neki a helybeli asszonyok, lányok: mindennap más hoz ebédet – volt már például gyümölcsleves, pogácsa, brassói és más finomságok –, ami óriási segítség az ikrek mellett, pláne, hogy egy nagyobb fiacskája is van, de még csak kétéves.

A hét eleji fasírozottat rizzsel és a tegnapi palacsintát Kiss Beatrix hozta, aki a Nemzeti Művelődési Intézet képzésén tanuló közművelődési asszisztens. Ő szervezte meg a helyi óvodában percek alatt a komatál közösséget: feldobta az ötletet a polgármester asszonynak, aki az oviban szakács, neki is tetszett, és az ott dolgozókból, illetve a gyermekeiket az óvodába járató anyukákból megalakult a közösség. Már hozták is a komatálat és a Lakitelekről kapott más hagyományos eszközöket – hímzéses komakendőt, névre szóló hímes tojásokat, játék rongybabákat – az újszülöttek családjához. Amint Dókáné Léber Katalin polgármestertől – aki egyik nap gulyáslevest hozott és túrós lepényt, a tegnapi palacsintába pedig a házi lekvárát adta – megtudtuk, nem csak az ikrek miatt volt sürgős a közösségnek létrejönni.

– Tavaly kilenc újszülöttet köszöntöttünk, az idén eddig világra jött négy csecsemő után 2021-ben még további öt baba várható tudomásunk szerint – mondta a polgármester, hozzátéve: már az óvodabővítésen kell gondolkodni, mert a jelenlegi huszonöt férőhely tele van, ősszel már huszonheten lesznek, az még belefér, de az utóbbi idők tizennyolc csemetéje is eléri az óvodáskort 2023–24- ben.

Zalán és Levente május 18-án születtek, ott jártunkkor az udvaron levegőztek az ikerbabakocsiban, a kétéves Nikolász, a keresztanyjuk és egy kerti törpe funkcióban posztoló műgólya őrizte az álmukat.

– Számítottunk rájuk, mert mindkét ágon vannak a családban ikrek – hallottuk az anyukától, Szabinától, akinek a nagyapja testvére és a párja nagymamája is iker volt. Sajnos már nem élnek, pedig örültek volna, ha kézbe vehetik az iker dédunokákat. – Már az első terhességemnél is szerettük volna, ha ikrek lesznek, de másodikra sikerült. Amikor először mentem ultrahangra, már látták a két babát, de csak az egyiknek volt szívhangja. Mikor másodszor mentem, akkor már hallatszott mind a kettő. Három nap különbség van a két kisfiú fogantatása között, kétpetéjű ikrek, teljesen külön fejlődtek, külön burokban, nem is hasonlítanak egymásra. A kívülálló persze teljesen egyformának látja az ikreket, de az anyuka tudja, hogy Zalán a nagyobb, 3630 grammal született, Levente a kisebb, 3260 grammal bújt elő, és az egyik sárga sipka alatt sötétebb a hajacska, a másik fiú szőkébb. – Jó gyerekek, nem nehéz velük – mosolyog Szabina –, négyóránként kelnek, esznek, büfiznek, aztán alszanak. Még a pelenkázást sem tudják végigvárni, kidőlnek.

Dókáné Léber Katalin elmondja, hogy az újszülötteket mindig is megbecsülték a faluban, az önkormányzat legalább másfél évtizede huszonötezer forintot adott a babák családjának, a polgármester személyesen vitte virággal együtt. A legutóbbi választások után, 2020-ban kezdték el az újszülöttköszöntést, az idén pedig létrehozták a komatál közösséget, hogy megerősítsék a falubeli kapcsolatokat. A fiatalok jellemzően itt maradnak vagy hazajönnek, igyekeznek családias viszonyokat építeni és fenntartani. Határozott céljuk az óvodafejlesztés, az udvari játszóteret most újították meg pályázat útján 4,2 millió forintból. Van a faluban három-négy eladó ház, bíznak benne, hogy azokat is fiatalok veszik meg, és tovább bővül a faluközösség.

Mi itt a megtartó erő? Hogy lehet ez, mikor más falvakban elöregedésről, kihalásról beszélünk? Mi történik Csipkereken, ami vonzóvá teszi az itteni életet? – kérdezzük, és Kiss Bea ad magyarázatot, aki maga is „gyüttment”, betelepülő.

– Ez a falu mindenkit befogad megkülönböztetés nélkül. Mikosszéplakról jöttem ide a celldömölki férjemmel 2013-ban. Jó áron kaptunk itt házat, a fiunk, Bence már itt született. Nagyon tetszett, hogy még alig érkeztünk meg, sétáltunk a lejtőn felfelé a faluban, és egy órába telt, mire felértünk a dombon, mert mindenki megállított bennünket, beszélgettek velünk a helyiek. Tetszett nekünk az itteni közösségi élet, ismertük a csipkerekieket, mert az én gyerekkoromban mindenki a mindszenti iskolába járt felső tagozatra a környékből.

A polgármester asszony hozzáteszi: az itt élők szívesen összefognak, meg lehet mozgatni az időseket, fiatalokat egyaránt. A komatál közösség is azonnal létrejött a gondolat felvetése nyomán, Szabina is segít majd a legközelebb hazatérő anyukának. Most várnak haza a kórházból egy koraszülött kisfiút, aki nyolc hónapra született 1700 grammal, meg kell várni, míg eléri a 2300 grammot. Még legalább három hét, amíg a kis Lok Vince László Csipkerekre hazaér, de már számontartják, Kiss Beatrix (maga is kétgyermekes anyuka) úgy fogalmaz: „Már alig várjuk, hogy mehessünk hozzájuk.” Számontartják azt is, ki várandós a faluban, és mikor fog szülni. A még az idén várható babák között még egy ikerpár is lesz augusztusban.

A délutáni napsugarakon is átsüt a női kör melege, gondoskodása, a kendőbe bugyoláló gyengéd gondolatok komoly közösségkovácsoló terveket fognak véghezvinni az összeadott nem kis asszonyi erővel. Eszünkbe jut nagyanyáink idejéből a mondás igazsága: „Aki szeret, az etet.” A napi meleg étel biztosítása nemcsak egy praktikus segédlet, hanem bizony szeretetmegnyilvánulás.

A babakocsi körüli csevegésbe szeretnének bekapcsolódni a Szombathelyről csipkereki szülőházukba hazatérő, nővérüket rendszeresen látogató szomszédasszonyok is, érdeklődve átkérdezősködnek a kerítésen, hogy kik vagyunk és mi járatban Szabináéknál, aztán meglepődnek, örömködnek a válaszon. Komatál közösség? Megint? Hát, ilyen a mi gyerekkorunkban is volt! – ragyog fel Ili és Teca, és már mesélnek is.

Ili jól emlékszik arra a napra, amikor a húga, Teca született. Azon a napon az édesanyjuk átvitte őt, a nagyobb lánykát a komaasszonyához, aki a keresztanyja volt. Ott kellett lenni délután ötig, amíg a csecsemő világra nem jött a bába segítségével. Azon a héten onnan, a harmadik szomszédból hozta a komaasszony mindennap a frissen főzött ebédet a gyermekágyas anyukának. Az idős hölgy visszaszámolja az időt: ez a hagyomány az ötvenes években itt még elevenen élt.

Kiemelt képünkön: Dókáné Vidák Szabina a háromhetes ikrekkel, Leventével, Zalánnal és a kétéves Nikolásszal

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/megujul-a-hagyomany-nemescsoban-meleg-etellel-segitik-az-anyukakat-a-szules-utani-elso-idokben-4243877/