gasztroverseny

2021.09.30. 15:14

Séfek séfe: kiesett a szombathelyi versenyző a népszerű főzőműsorból

Csizmaziáné Csapó Edit számára véget ért a verseny.

vaol.hu

Fotó: tv2.hu

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, ismét szoríthattunk szombathelyi versenyzőért a Séfek séfe című televíziós főzőműsorban. A debreceni születésű Csizmaziáné Csapó Edit a szombathelyi Markusovszky Kórház konyháján dolgozik és kizárólagos feladata, hogy nagy odafigyeléssel készítse el a diétás ételeket. Az első főzése alkalmával egy vegán étellel rukkolt elő, ami meg is győzte a szigorú zsűrit, így örülhetett a továbbjutásnak. A versenyzők számára egy tréningidőszak kezdődött a héten. Edith nem titkolta, hogy Wolf András csapatába szeretett volna bekerülni.

A tréning harmadik napjának első megmérettetésén háromfős csapatokban kellett egy gyerekzsúrra főzniük a versenyzőknek. A feladat után volt, aki kötényt kapott, de akadtak, akiket egyből elküldtek utána. Edit egyik táborba sem került, így újra főznie kellett, ám ezúttal csak saját magára számíthatott. Egy T-bone steak elkészítése volt a feladat, ami után a zsűri összeült egyeztetni, hogy a hét versenyzőből melyik három kapjon séfkabátot. Edit sajnos nem örülhetett a továbbjutásnak, számára véget ért a Séfek séfe.

A teljes adás ITT nézhető meg!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában