2021.10.23. 14:55
Futók nagy napja az Őrségben – fotók
Az Őrségi Félmaraton a térség egyik legnépszerűbb futóversenye, amelyre nem csak Vas megyéből és a szomszédos Zalából érkeztek versenyzők, hanem az ország minden részéről, sokan Budapestről, de volt szegedi induló is.
20211020 Őrségi félmaraton, Őriszentpéter, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe
Fotó: Cseh Gábor
Futás lázban ég az Őrség, több, mint háromszázan neveztek a GoodFoot Running Egyesület által rendezett versenyre, amelynek első futama szombaton 11 órakor rajtolt el.
Az idei már a negyedik Őrségi Félmaraton. Először 2017-ben szervezték meg a sporteseményt, 2020-ban azonban a Covid19 járvány miatt nem tudták megtartani.
Félmaraton Őriszentpéteren
A program szlogenje – Természet. Futás. Közösség. – pontosan le is írja az eseményt, hiszen szombaton délelőtt alig lehetett parkolóhelyet találni a településen, az indulókat rengeteg családtag és barát is elkísérte a programra. A természeti közeg adott az Őrségben, a futás szeretete pedig összehozta a résztvevőket.
A versenyt három kategóriában hirdették meg: 5 kilométeres távra 32 fő jelentkezett, 11,5 kilométerre 141 fő, 23 kilométerre pedig 121 fő nevezett előzetesen. A helyszínen pedig csaknem félszázan regisztráltak még. A két hosszabb táv versenyzőinek terepen és aszfalton is kellett futniuk, az 5 kilométeres verseny Őriszentpéteren belül zajlott. A bemelegítést Farkas Helga, személyi edző tartotta, a szpíkeri feladatokat a kezdetektől Magyar Nobert vállalja, aki nélkül szinte nincs is futóverseny az országban, ráadásul Ironman-teljesítőként komoly sportolói múlttal is rendelkezik.
A rendezvényt a GoodFoot Running Egyesület szervezte, nagy munkát vállalt a program létrehozásában Petz Emese elnök, valamint Légrády Rita és Kálmán Júlia tagok. Emellett a helyi önkormányzat, valamint számos önkéntes és szponzor is segítette a nagyszabású program lebonyolítását.
Összesen 78 díjat osztanak ki, ezen kívül egyedileg tervezett, gyönyörű érmek is készültek a rendezvényre.
Frissen Vasból
- Jézuska-váró programok Vas megyében: Amíg az angyalok szorgoskodnak
- Győzött a Haladás Szombathelyen
- Mikulásvonat indult Szombathelyről Celldömölkre
- Többfelé megmaradt a hó az országban és néhol újabb havazás várható
- Félreértés miatt többször a nő életének kioltásával fenyegetőzött egy férfi egy Jánosháza közeli településen