Árvízvédelmi projekt

2023.04.26. 07:00

Cél: Az árvízi kockázat mérséklése - lakossági bejárást tartottak Szentgotthárdon

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szervezésében sajtónyilvános lakossági bejárást tartottak Szentgotthárdon, ahol a szakemberek bemutatták az árvízvédelmi projekt előrehaladását.

Tóth Judit

Fotó: Szendi Péter

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által alkotott konzorcium irányításával, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében valósul meg az Árvízbiztonság növelése a Nyuduvizig területén című árvízvédelmi fejlesztés, amelyhez az Európai Unió és Magyarország kormánya nyújtott 2,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást. A beruházás 2022 májusában indult. 

A szentgotthárdi bejáráson jelen volt Huszár Gábor, Szentgotthárd város polgármestere és Labritz Béla alpolgármester is, a résztvevőket Busa Tamás, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese tájékoztatta a projekt átfogó céljáról, a fejlesztés jelentőségéről. A kivitelező cég, a Szabadics Zrt. projektvezetője, Szabó Attila pedig a kivitelezés jelenlegi szintjét ismertette. A projekt fő célja, hogy a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő védművek előírás szerinti kiépítésével, valamint műtárgyak fejlesztésével és a vízfolyások megfelelő vízszállítási kapacitásának kiépítésével csökkentse az árvízi kockázatokat. A fejlesztéseknek köszönhetően az árvízvédelmi művek biztonságosabbá, az árvízkárok megelőzhetővé válnak.

 A projekt első projekteleme magába foglalja az árvízi kockázat mérséklését a Rába szentgotthárdi, körmendi, és sárvári szakaszán. Ehhez kapcsolódóan a meglévő árvízvédelmi szakasz jogszabályi előírások mértékéig történő egyenszilárdságának megteremtése, védművek előírás szerinti kiépítése, a folyó- és nagyvízi meder vízszállítási képességének javítása (mederrendezés, vasúti és ártéri hidak környezetének tisztítása), valamint egy sárvári műtárgy felépítményének fejlesztése történik meg. 

A sárvári árvízvédelmi szakaszon a Rába bal parti elsőrendű védtöltésén az Aranyos-éri zsilip felépítményi munkái zajlanak, amelynek nyomán árvizek esetén szivattyúzás idején is zavartalanul folyhat a védekezési forgalom a töltéskoronán. Szentgotthárdon a végéhez közeledik a Lapincs folyó bal parti töltésének fejlesztése 244 folyóméter hosszú szakaszon, immár a jogszabályi előírásoknak megfelelve. 

Folytatódott a Rába jobb parti mederrézsű átépítése is 493 folyóméter hosszon a Rábafüzesi úti híd feletti szakaszon, amely a mértékadó árvízszintek várható csökkenése mellett a fenntartási munkák végzésének megkönnyítésével jár. A projekt szentgotthárdi eleme a szakasz-védelmi központ korszerűsítése, amely hozzájárul mind a védekezésirányítás környezetének javításához, mind pedig a védelmi anyagok megfelelő tárolásának biztosításához. A projekt első része ütemterv szerint halad, jelenleg a pénzügyi ütemterv alapján 60 százalékos készültségű.

A  Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság arról is tájékoztatást adott, hogy Szentgotthárdon, a közelmúltban levonuló árhullám hatására a vízállás nem érte el az árvízvédelmi készültségi fokozat elrendeléséhez szükséges szintet, az árhullám az árvízvédelmi műveket sem érte el, az elkészült mederburkolatokban semmilyen kár nem keletkezett, amely alap elvárás volt a kivitelezés során. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában