Összefogás

2023.09.13. 15:23

Jótékony céllal szervezik a második Kámon-Herény pikniket

Jótékonysági felhívás is társul az idei Kámon-Herény piknikhez: a családfő elvesztése után három kiskorú, tizenéves gyermekkel maradt egyedül egy szombathelyi pedagógus. A családot is segíthetik a program résztvevői.

Tömböly Ágnes

Forrás: VN-archív

- A Kámoni Arborétum Látogatóközpontjának zöldterületén szervezzük meg a Herényiek Házával közösen szeptember 16-án szombaton a második Kámon-Herény pikniket. A csapatok már déltől elkezdenek főzni, amihez az alapanyagot a városrészben tevékenykedő vállalkozó ajánlotta fel, így segítve kezdeményezésünket – mondta el érdeklődésünkre Horváth Gábor önkormányzati képviselő. Úgy folytatta: - Az 500 forintos támogatói jegy megváltásával bárki megkóstolhatja az étkeket. A desszertről az asszonyok gondoskodnak, számos süteménnyel készülnek az eseményre – tudtuk meg. A kámoniak és a herényiek közösségépítő rendezvényén a gyerekeknek vetélkedőt is szerveznek, amire a helyszínen lehet majd nevezni. Horváth Gábor beszélt arról is: nem volt kérdés, miután júniusban közösségük egyik aktív, sokak által ismert és megbecsült pedagógus polgára sajnos fiatalon elhunyt, családja mellé odaállnak, és lehetőségeik szerint segítik őket.

- Tavaly decemberben diagnosztizálták férjemnél a daganatos betegséget, ami után kemoterápiás kezeléseket kapott. A szervezete az első hónapokban jól reagált, stagnált a daganat – erről már az özvegy beszélt, aki kérte, nevét ne írjuk le. Bő félévük volt felkészülni a felkészülhetetlenre. - Tizennyolc nappal a halála előtt tudatosodott mindannyiunkban, benne is, hogy ez már a végső stádium. Hatalmas lelki erejét megmutatta, amikor másnap leültetett, és elmondott minden olyan információt, ami a mindennapokhoz fontos: telefonszámokat, adatokat. Segít, hogy tudom, nagy lelki békével távozott közülünk, a kórházban minden nap felkereste őt egy pap. Tudom azt is, hogy ő már jó helyen van. A mindennapi kihívások leküzdésében is a Jóistenbe vetett hitünk és a barátok támogató segítsége ad erőt – osztotta meg gondolatait az özvegy lapunkkal.

A Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában szombaton 14 órától 18 óráig várják a Kámon-Herény piknik résztvevőit. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában