2023.12.10. 12:26
KULTivátor: a gyűjtemény a könyvtár lelke
„A gyűjtemény a könyvtár lelke. Ennél nagyobb lelke már csak a könyvtárosnak van” – idézi fel podcastünkben Takács Miklós egykori könyvtárigazgató mondását az utódja, Pallósiné Dr. Toldi Márta, aki 1994-2014 között volt a Berzsenyi Dániel Könyvtár vezetője.
Pallósiné dr. Toldi Mártával annak apropóján beszélgettünk, hogy Takács Miklós születése 90. évfordulóján megemlékezést tartottak a Berzsenyi könyvtárban. Takács Miklós a tanára volt, amint sokan mások is tőle tanulták a szakmát, minthogy neki volt meg először a megyében a szakmai végzettsége, így tanítani kezdett könyvtári tanfolyamokon, majd a szombathelyi főiskolán. Takács Miklós 1954-től dolgozott a könyvtárban, 1964-től 1994-ig volt az igazgatója, az irányításával készült el a Berzsenyi könyvtár eredeti épülete. Tanári és könyvtárosi pályafutása olyan kulturális örökség, amely szakmai és emberi szempontok szerint is példamutató a maiak számára.
vaol.hu podcast
- Tudja, ki az a filoterapeuta? Kristóf Roland podcastjában dr. Szabó Ágnes ezt is elmondja
- Jogi podcast dr. Tánczos Márta, nyugdíjas bíróval
- A világbajnoki aranyérem még hiányzik a vitrinből - Dr. Rosanics Péter súlyemelővel beszélgettünk
- Ezek most a legújabb esküvői trendek – A szombathelyi Hérincs Edittel beszélgettünk

- Mesélő podcast: Kemenesaljai boszorkány és kísértet históriák