2023.12.05. 09:00
Fejlődik a falu: utca újult meg Ostffyasszonyfán
Átadták Ostffyasszonyfán a felújított Széchenyi utcát, amihez a Magyar falu programból nyert támogatást az önkormányzat.
Fotó: Ohr Tibor
Több, mint fél kilométer - egészen pontosan 525 méter - hosszan új burkolat került a Széchenyi utca útjára. A kivitelező TIA-2002 Kft. öt nap alatt végzett a munkálatokkal - tudtuk meg Ács Attila polgármestertől. Hozzátette, az 54 millió forintos beruházáshoz a Magyar falu program mellett a település saját költségvetéséből mintegy 8 millió forinttal járult hozzá. Ezzel több évtizedes problémát sikerült megoldaniuk, hiszen az itt élők régóta sürgették a javítást.
- Ostffyasszonyfán a kormány Magyar Falu Programja támogatta a Széchenyi utca felújítását - ezt már Ágh Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője mondta el. - Mindezt egy idei pályázati döntés tette lehetővé. Tudjuk jól, hogy a háború és az elhibázott szankciós politika milyen helyzetet eredményezett. A kormány ennek ellenére kitartott a kistelepülések életminőséget javító kezdeményezés mellett, aminek az eredménye ez a fejlesztés. Bízunk a mielőbbi békében, amely megadja az alapot az ország és annak településeinek hatékony építéséhez - fejtette ki Ágh Péter.
Ács Attila kérdésünkre arról is beszélt: ezzel még nem ért véget útfelújítási tervük. Az Újvilág és az Akác utcát is szeretnék rendbe tenni, amihez ugyancsak keresik a pályázati lehetőséget.