Jótékonysági akció

2023.12.22. 14:00

Összefogással 2 millió 310 ezer forint gyűlt össze a Barnahus játszótérre - elkezdődhet a tereprendezés

Befejeződött a Vas Népe és a vaol. hu idei adventi jótékonysági adománygyűjtési akciója. Kedvezményezettünknek, a Barnahus Egyesületnek jelképesen a TEGYESZ Vörösmarty utcai épületének udvarán adtuk át csütörtökön az elmúlt hetekben összegyűlt több mint 2 millió 310 ezer forintot.

Tóth Katalin

Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: © Cseh Gábor

Lőrincz-Farkas Eszter, a Vas Népe és a vaol.hu főszerkesztője örömmel számolt be arról, hogy nagyon sok olvasónk megmozdult a felhívásra, és a december 21. 12 órai határidőig összesen több mint 2,3 millió forint gyűlt össze a Lapcom Média Alapítvány számlájára. 

– Sok adomány érkezett postai csekken. Rengeteg jó szándékú ember döntött úgy, hogy akár kisebb összeget is felad, hogy megvalósulhasson a játszótér. A legkisebb tétel 1000 forint volt, de akadt olyan magánszemély is, aki 100 ezer forinttal támogatta kampányunkat. Vállalkozások, egyéb szervezetek is segítettek, nem egy közülük 100-150 ezer forintot utalt. Hiteles ismert emberek, sportoló, énekes, szépségkirálynő, zenész és lapunk munkatársai is az akció mellé álltak. S jelentős – 1 millió 164 ezer forintnyi – adománnyal egészítette ki a gyűjtést a Lapcom Média Alapítvány testvérlapunk, a Kisalföld Jóakarat hídja elnevezésű akcióján keresztül. Köszönettel tartozunk mindenkinek, hiszen a sok kis összegből jött össze a végeredmény – mondta el a helyszínen Pados Zsoltnak, a Vas Vármegyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) igazgatójának, a Barnahus Egyesület tagjának és Pehi Dorinának, az egyesület elnökségi tagjának. 

Lőrincz-Farkas Eszter főszerkesztő és Pados Zsolt TEGYESZ-igazgató
Fotó: Cseh Gábor

Ahogyan arról az utóbbi hetekben sokszor írtunk: bántalmazott, súlyosan traumatizált és gyermekotthonban élő gyermekek használják a TEGYESZ udvarán lévő játszóteret. Pontosabban csak használnák, hiszen hosszú ideje leromlott állapotban van. Pedig jó időben kiváló terepe lehetne az ellazulásnak a kihallgatásokra érkező, az épületben hosszú időt töltő 3–14 éves korú gyerekeknek. Ennek a területnek a felújításáért fogtunk össze. 

Közben – még ha időnként nehéz témákat is érintettünk – különböző megközelítésekből bemutattuk a régiós szolgáltatást nyújtó Barnahus-szolgálat munkáját, és ráirányítottuk a figyelmet a védtelen gyerekekre. Pados Zsolt bizakodó: azt mondja, a már elkészült koncepcióterv alapján a lapunk által összegyűlt pénzből kora tavasszal elkezdik a tereprendezést a játszótéren. Mint mondta, cikkeink nyomán vállalkozók is megkeresték az egyesületet, és támogatást ígértek, akár kétkezi munkájukat a parkosításban, segítséget a növényzet és a játékelemek beszerzésében. Van tehát remény a folytatásra, de természetesen minden felajánlást elfogadnak. Az a feltett szándékuk, hogy nyárra ligetes terület várja a gyermekeket, akik a kihallgatásokra, vizsgálatokra érkeznek, akik a befogadó otthonban vagy az épületben található gyermekotthonban laknak, illetve azokat, akik hétvégén ott

Önöket továbbra is arra biztatjuk, hogy támogassák a Barnahus Egyesületet, hogy folytatni tudják a munkát az új játszótérért. Ehhez a továbbiakban az egyesület számlaszámára utaljanak: 11747109- 20000174-00000000. 

Mi pedig azt ígérjük olvasóinknak, hogy rendszeresen tudósítunk majd a részeredményekről, hiszen a játszótér megépülése mostantól lapunk ügye is. Akinek pedig december 22., péntek estére még nincs programja, azt sok szeretettel várják Szombathelyen az MMIK Cafe és Music Pubban a Karácsonyi Fesztiválra, ahol egy felejthetetlen buliélmény mellett még jót is cselekedhet: a belépőjegy árával segíthet a Vas Népe és a vaol. hu jótékonysági gyűjtésében a Barnahus-kampányunkat támogatva.

A Karácsonyi Fesztiválon fellép Laura Palmerz, a ByeGunaRock, a Prokofjev és nem utolsósorban a Boogie Thing. A sztárfellépő Mr. Silent, Menyhárt Péter lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában