Kormányzati támogatás

2024.02.02. 11:00

Közösséget építenek - Tizenegymillió forint Észak-Vasnak egyházi programokra

Mintegy 11 millió forint kormányzati támogatást nyertek Észak-Vas vármegyei települések egyházi közösségi programok megvalósítására.

Cseh-Egyed Bernadett

Ágh Péter a Szent Benedek Általános Iskola avatóján. Most a celldömölki intézmény is sikerrel pályázott

Fotó: VN-archív

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága által közzétett felhívás célja a közösségépítés, a közösségi nevelést szolgáló, valamint egyéb hitéleti programok támogatása – mondta Ágh Péter, ÉszakVas országgyűlési képviselője, aki emlékeztetett: még a háború okozta nehéz helyzetben is jut kormányzati támogatás civil közösségeknek. 

A Falusi Civil Alap a kistelepüléseket célozta meg, most pedig az egyházi közösségszervezési feladatokra kiírt pályázaton született döntés. Ezen egyházi táborok, lelkigyakorlatok, hitéleti, közösségépítő, illetve közösségi nevelést szolgáló, minimum kétnapos egyházi rendezvények, programok szervezésére lehetett támogatást kérni. Észak-Vasba összesen mintegy 11 millió forint érkezik ezen a címen. 

A bői és a büki katolikus plébánia például 700-700 ezer forintot fordíthat zarándoktábor szervezésére, a góri általános iskolások a felvidékre kirándulhatnak, a váti római katolikus egyházközség pedig mintegy félmillió forintot nyert személyesen kísért lelkigyakorlat megvalósítására. A támogatottak között van több kőszegi, celldömölki és nemesbődi program is. A legmagasabb összeget – 900 ezer forintot – a nagysimonyi római katolikus egyházközség kapta közösségi célú programok szervezésére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában