2024.02.25. 16:00
Sztársportolókat gyógykezel - Gerd Müller rehabilitációjában is részt vett Fehér József
Dróth Zoltán, a HVSE futsalcsapata, a magyar labdarúgó-válogatott, Piros Zsombor teniszező, Dzsudzsák Balázs, Julian Weigl – mi a közös bennük? A sztársportolókat Fehér József gyógytornász-fizioterapeuta kezelte. Nemrégiben hazatért Mesterházára.
Forrás: Horváth László
Ha sportsérülés utáni rehabilitációról van szó, akkor Fehér Józsefnek a szombat sem pihenőnap. A legmodernebb technikával felszerelt rendelőjében ezúttal a HVSE futsalosa, Szalmás Zoltán sportsérve után, a csapatba való visszatérése előtti felépítő edzésen volt nála. A kerékpározás húsz perc, közben beszélgettünk. – Huszonhárom évvel ezelőtt gondoltam egy nagyot és kiköltöztem Németországba. Korábban sportoló voltam, mindenképpen szerettem volna visszakerülni ebbe a közegbe. Edzőként erre nem volt lehetőségem, így ezt a szakmát választottam. Most pedig sztársportolókat is kezelhetek.
Nyelvet tanultam, és hogy megéljek, étteremben dolgoztam. Elsőként a sporttudomány diplomámat szereztem meg Németországban, majd következett a főiskolai gyógytornász- és a manuálterapeuta-képzés. Viszonylag hamar kapcsolatba kerültem az 1860 München labdarúgóutánpótlás-csapataival. Tudatosan építettem ki a kapcsolatrendszeremet a sportorvosokkal, a 2010-es években már egyre több magyar válogatott labdarúgó járt ki hozzám. Aztán amikor 2014-ben Dárdai Pál lett a szövetségi kapitány, csatlakoztam a szakmai stábjához. Azóta a csapatnál vagyok.
Fehér József szülei segítségével tavaly úgy döntött, hazaköltözik Mesterházára, itt alakította ki rehabilitációs központját. Azóta kis túlzással egymásnak adják a kilincset a játékosok. Dzsudzsák Balázs, az egykori válogatott labdarúgó például a sérülések megelőzése okán utazott el hozzá. Pár nap múlva a debreceni Kusnyír Erik érkezik. A sportolók általában a közeli Bükfürdőn szállnak meg, aztán, ha az állapotuk megengedi, a büki sportpályán edzenek.
Fehér József nem is büszkeséggel sorolja, kikkel dolgozott. A leghíresebb és legemberibb minden bizonnyal Gerd Müller focista volt. A listán ott van még Dróth Zoltán, Piros Zsombor, Ferenczi János, Mezei Szabolcs; aztán Julian Weigl, a Benfica játékosa. Amikor munka van, Németországba, Olaszországba, Portugáliába is elrepül.
vaol.hu podcast
- Ujvári-Klőer Helga: a fogakat nem időre mossuk, hanem tisztára
- Ne legyen kifogás: figyeljünk önmagunkra, az egészségünkre!
- Szabó Róbert Endre színész elárulta, miként tudja összeegyeztetni a szakmát a gyerekneveléssel
- Gyógynövények: Szabó Ágnes hasznos tanácsai
- Vendégünk Kovács Géza bábszínház-igazgató, rendező