2024.03.25. 11:30
Éledező tavasz és új mediterrán kert a Jeli Arborétumban - fotók
Kora tavasszal is igazi csodákra bukkanhatunk a Jeli Arborétumban. Nyitás előtt leshettük meg az éledező természet varázsát és elsőként láthattuk az arborétum újdonságát, a mediterrán kertet.
Forrás: Szendi Péter
A nyitás előtti túra újdonság, nem volt még ilyen a Jeli Varázskert történetében – tudtuk meg Késmárki Flórától, a program szervezőjétől. Úgy fogalmazott, most lehetőség nyílik megtekinti azt, mi virágzik március végén a kert hatalmas területén. Előtte levendula és bodzaszörppel kínált minket, majd a két gyógynövény áldásos hatásairól hallhattunk egy kis beszámolót. A bevezetés után a Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársa, Ruborits Tamás díszkertészeti és növényalkalmazási mérnök kalauzolt el minket a kertben egy sétán. Elsőként bemutatta az arborétum részeit. A területet tájkörzetekre osztották, amelyek Kína, Japán, Amerika, a Balkán és a Kaukázus hazánk földrajzi szélességével, domborzatával megegyező területeinek növényeit mutatják be. Magnóliások, japánkert, ősbükkös, bambuszkert, lombkoronasétány és kilátó is található itt, valamint a kert alapítója, Gróf Ambrózy-Migazzi István sírhelye. A nagy attrakció a májusi rododendronvirágzás - körülbelül 7000 növényt telepítettek ide, igazi mesevilág látványát kelti tavasz végén. Ilyenkor megtöbbszöröződik a látogatók száma.
Tavasz: nyit az Arborétum
Pedig máskor is van látnivaló bőven a Jeli Varázskertben, például a különböző színben pompázó magnóliák már virágoznak, a gyűjtemény lenyűgöző látvány – igazán szemet gyönyörködtető. Az időjárás kegyes volt hozzánk, sehol egy felhő, csak a fák és virágok ezer arca, a sok növénytől itt nem süt hétágra a nap, de nem is ez a lényege a kertnek. Gyönyörű nárciszokat csodálhattunk meg, most virágzik a vörösfenyő, a bébitobozok már éledeznek. Amit pedig elsőként láthattunk, az az idén elkészült mediterrán kert, ahol egy 250 éves olajfát is elhelyeztek, illetve télálló pálma is díszíti a kertet. A változó klíma hatására olyan növények is megélnek az arborétumban, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak itt. A mediterrán kert után a kilátóhoz tartottunk, és felfedeztük a japánkertet, ahol már éledezik a japán cseresznye. Ruborits Tamás a vezetés alatt hasznos információkat osztott meg velünk a kert növényeiről, virágzási idejéről, gondozásáról. Jövő héten pénteken nyit az arborétum a nagyközönség előtt, érdemes kilátogatni, ha egy kis töltődésre vágyik az ember.
Éledező tavasz a Jeli arborétumban
Fotók: Szendi Péter