Ezt jó, ha tudod!

2024.04.27. 09:31

Pályakarbantartási munkák miatt több vonalon is módosul a menetrend, mutatjuk a vasi változásokat

Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Vaol.hu

Forrás: MW/archív

Fotó: Huszár Márk

A győri fővonalon április közepétől július elejéig több ütemben, eltérő szakaszokon a szükséges technológiai előírások alapján pályakarbantartást végez a MÁV, a tavaly őszi, Biatorbágy és Szárliget közötti felújítás utómunkálataiként. Az április 27-től május 9-ig tartó második fázisban Bicske és Szárliget között folytatják a munkálatokat, ekkor többek között vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, illetve sínfeszültség-feloldást, felsővezeték-karbantartást végzünk - derült ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből.

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon a karbantartás második fázisa érinti az S10-es, S12-es és G10-es járatokat, a szombathelyi Savaria IC-ket és a soproni InterCityket. A nemzetközi vonatok többségének, így a railjeteknek ebben az ütemben az eredetihez képest nem változik az indulási és érkezési ideje, azonban a Kálmán Imre EuroNight, a Dráva és a Mura IC módosított menetrend szerint közlekedik.

A további ütemek menetrendi módosításairól a megszokott felületeiken időben tájékoztatják a nyilvánosságot és az utazóközönséget. Kérik, hogy jegyváltás és utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak a már ismert weboldalon.

Április közepén elsőként Biatorbágy és Herceghalom között kezdtük meg az egyes vonali tavaszi utómunkálatokat a MÁV leányvállalatával, a MÁV FKG-val közösen. Nappal a sínek előírt tényleges hőmérsékletének kialakítását, beállítását, vágányok szabályozását, zúzottkőpótlásokat, terep- és ágyazatrendezést, ároktakarítást végeznek, miközben a másik vágányon folyamatosan biztosították a vonatforgalmat, éjszakánként pedig a felsővezetékek karbantartásán dolgoznak a szakemberek.  A vonal mentén dolgozó mintegy 60 munkatársuk munkáját több forgókotrógép, géplánc, vágányszabályozó gép segíti – biztosítva, hogy ütemterv szerint haladjon a karbantartás.  A második menetrendi fázis során hasonló munkavégzést folytatunk április 27-től, ám az már a Bicske és Szárliget közötti szakaszon zajlik, emiatt a menetrendet újfent módosítani kell. A változásokról az alábbi összefoglalóból tudnak tájékozódni.

Az online menetrendi tervezők (ELVIRA, MÁV app) a megfelelő dátum kiválasztásával már a módosított menetrend alapján ajánlanak vonatokat.

Az április 27. és május 9. közötti menetrendmódosítás részletei

A győri fővonalon április 27-től május 9-éig karbantartást végeznek Bicske és Szárliget között, emiatt az alábbi változásokra kell számítani.

A MÁV által végzett karbantartás mellett – azzal azonos időszakban – pályarekonstrukció zajlik Ferencváros és Budapest-Kelenföld állomás között is, ezért a vágányzári menetrendek kialakításakor azt is figyelembe vették a szakemberek.

Nemzetközi járatok változásai

Május 6. és 9. között a GYSEV hálózatán Győr és Csorna között is karbantartást végeznek ezért:

- az IC312-es számú Mura InterCity nemzetközi utasai Budapest és Győr között a Keletiből 7:40-kor induló rjx60 vonattal utazhatnak, ahonnan pótlóbuszos csatlakozást biztosítunk Szombathelyre. A pótlóbuszról az átszállás biztosított lesz a Szombathelyről Grazba a megszokott menetrendjében induló Mura InterCityre.

- Az IC310-es számú Dráva InterCity nemzetközi utasai Budapest és Győr között a Keletiből 15:40-kor induló rjx68-es Railjet xpress vonattal utazhatnak. Pótlóbuszos csatlakozást biztosítunk Szombathelyre. A pótlóbuszról az átszállás biztosított lesz a Szombathelyről Ljubljanába a megszokott menetrendjében induló Dráva InterCityre.

- A Mura és a Dráva InterCityk Graz, illetve Ljubljana felől csak Szombathely állomásig közlekednek. Innen csatlakozó pótlóbuszokat biztosítunk Győr állomásra, melyek Győrben az rjx61-es, illetve rjx67-es Railjet xpress vonathoz csatlakoznak Budapest felé.

- A nemzetközi vonatok pótlóbuszai Győrben a buszállomásról indulnak és oda is érkeznek.

A szombathelyi, soproni InterCityk változásai

- A szombathelyi, valamint a soproni InterCityk többsége csak Budapest-Kelenföldig közlekedik, és onnan is indul, a megszokotthoz képest korábban.

- Május 6. és 9. között a GYSEV hálózatán Győr és Csorna között is karbantartást végeznek, ebben az időszakban még az alábbi változásokra is kell számítani:

- A soproni InterCityk helyett Győr és Csorna között pótlóbusz közlekedik. Csornától egy másik szerelvénnyel utazhatnak tovább Sopron felé.

- A szombathelyi InterCityk helyett Győr és Szombathely között közlekedik pótlóbusz, mely Győrből az autóbusz-állomásról indul.

- A munkanapokon Győrből 6:21-kor a Keleti pályaudvarra induló Arrabona InterCity (IC 989), valamint a hétvégén ugyanekkor induló InterRégió (IR 1989) a megszokotthoz képest korábban, 6:09-kor indul Győrből.

A G10-es vonatok változásai

- A Hegyeshalomból 5:57-kor induló személyvonat csak Budapest-Kelenföldig közlekedik.

- A péntekenként az eredeti menetrend szerint a Keleti pályaudvarról 15:01-kor (9304), valamint a munkanapokon 16:01-kor (9314) Győrbe induló G10-es vonat a megszokotthoz képest korábban és rövidebb útvonalon, csak Kelenföldtől közlekedik, és Szárligeten is megáll.

- A munkanapokon az eredeti menetrend szerint a Keleti pályaudvarról 17:01-kor Hegyeshalomba induló vonat (9306) a megszokotthoz képest korábban és rövidebb útvonalon közlekedik, a Déli pályaudvarról indul 16:45-kor. Biatorbágyon, Bicske alsón és Bicskén nem áll meg, de Szárligeten megáll. Győrtől egy másik vonattal (19418) utazhatnak tovább Hegyeshalom felé, mely a G10-es vonat eredeti menetrendje szerint közlekedik.

- A munkanapokon az eredeti menetrend szerint a Keleti pályaudvarról 18:01-kor Győrbe induló G10-es vonat (9308) nem közlekedik.

Az S10-es vonatok változásai

- Az eredeti menetrend szerint a Déli pályaudvarról 17:25-kor Győrbe (4946) induló S10-es vonat a Keleti pályaudvarról indul 17:15-kor és Ferencváros állomáson is megáll.

A vasárnapi InterRégiók változásai

- A vasárnaponként Győrből 15:25-kor (IR 1935), valamint 18:25-kor (IR 1943) a Keleti pályaudvarra induló InterRégiók nem közlekednek. Az eredeti menetrend szerint vasárnaponként 16:25-kor a Keleti pályaudvarra induló InterRégió (IR 1945) 24 perccel később, 16:49-kor indul Győrből.

- A vasárnaponként Szombathely felől érkező, Győrből 17:25-kor a Keleti pályaudvarra továbbinduló InterRégió (IR 19203) Tatabányán 14 percet várakozik.

 

A Budapest–Székesfehérvár vonalat érintő változások

- Április 29-én és 30-án, továbbá május 2-án és 3-án, valamint május 6- tól 9-ig a 9:30 és 16:30 közötti S36-os vonatok Budapest-Kelenföld és Kőbánya-Kispest között nem közlekednek. Menetrendjük Kelenföld és Martonvásár között változatlan.  Budapest-Kelenföld és Kőbánya-Kispest között az óránkénti kapcsolatot a változatlan menetrend szerint közlekedő G43-as járatok biztosítják.

Április 29-ig a Zalaszentiván-Szombathely vonalon karbantartás végeznek, Vasvár és Szombathely között pótlóbuszokkal utazhatnak.

Április 29-ig a zalaegerszegi vonalon, Ukk és Zalabér-Batyk között karbantartást végeznek, emiatt megváltozott menetrendre. 

- A Budapest és Zalaegerszeg közötti Göcsej InterCityk helyett Ukk és Zalaegerszeg között pótlóbusz közlekedik. A főváros és Zalaegerszeg közötti gyorsabb eljutás érdekében Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg között is közlekednek pótlóbuszok, melyek a Balaton InterCitykhez csatlakoznak Balatonszentgyörgyön.

-  A Citadella InterCity csak Zalaegerszeg és Ljubljana között közlekedik.

- A személyvonatok helyett Ukk és Zalaegerszeg, valamint Zalaszentiván és Zalaegerszeg között közlekedik pótlóbusz.

A Balatonszentgyörgy–Ukk vonalon potlobuszmájus 9-én Keszthely és Vonyarcvashegy között végzett pályakarbantartás miatt a Győrből Kaposvárra 7:11-kor induló Helikon InterRégió (IR9697) és a Pécsről Győrbe 6:34-kor induló Helikon InterRégió (IR9602) módosított menetrend szerint közlekedik. Utasainak Sümeg és Balatonszentgyörgy között pótlóbusszal kell utazni. 

A GYSEV Csorna–Hegyeshalom vonalán pályakarbantartási munkák miatt április 30-ig pótlóbuszok közlekednek.

A Győr—Csorna állomások között karbantartást végeznek május 6-tól 13-ig. Emiatt módosították a menetrendet.

- A Budapest—Szombathely—Szentgotthárd viszonylatú Savaria InterCity vonatok Budapest—Győr viszonylatban közlekednek, Győrbe menetrend szerinti érkeznek és indulnak, de a győri vonalon lévő vágányzárak miatt módosított menetrend szerint közlekednek. Egyes vonatok Budapest-Kelenföldre érkeznek, onnan indulnak.

- Győr—Szombathely között megállás nélkül közlekedő gyorsjáratú, valamint Csornát és Répcelakot érintő pótlóbuszok is közlekednek. Szombathely állomáson az InterCity pótlóbuszokhoz a csatlakozások nem biztosítottak.

- A Dráva és a Mura InterCityk helyett IC-pótlóbuszok közlekednek. A 928 és 929 számú Savaria InterCity vonatok Szombathely—Szentgotthárd viszonylatban módosított menetrend szerint közlekednek.

- A Dráva és a Mura InterCity vonatok Győr—Graz, illetve Ljubljana között közlekednek. Győrben a Railjet Xpress vonatokhoz csatlakoznak a pótlóbuszaik, melyek Szombathelyig nem állnak meg. Szombathely—Graz, illetve Ljubljana viszonylatban menetrend szerint közlekednek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában