Választás 2024

2024.05.19. 06:03

Dobrev Klára Szombathelyen, nem telt meg a Savaria mozi nagyterme

Dobrev Klára (DK), Tüttő Kata (MSZP) és Barabás Richárd (PM) részvételével tartottak "tavaszi gyülekezőt" az önkormányzati és az európai parlamenti választás kampányában a baloldali pártszervezetek Szombathelyen a Savaria moziban: a hátsó széksorok nem teltek meg.

Tömböly Ágnes

Dobrev Klára ezúttal is élesen bírálta a kormányt

Fotó: © Cseh Gábor

Többen megdöbbenhettek, hogy a június 9-ei választási kampány hajrájában a Savaria mozi széksorai több helyen üresen maradtak szombaton. Igaz, a DK és az MSZP helyi politikusait is hiába kerestük, közülük is csak néhányan vettek részt "a DK, az MSZP és a Párbeszéd tavaszi gyülekezőjén". Pedig tavaly még az első sorból hallgatta Gyurcsány Ferenc feleségét Nemény András, most nem vett részt az eseményen. Horváth Soma, az MSZP vasi elnöke és Bokányi Adrienn, a párt szombathelyi elnöke és országos elnökségi tagja sem jelent meg. Horváth Attila, oladi képviselő és Kopcsándi József önkormányzati képviselő tavaly jelentették be, hogy átlépnek a DK-ba, de őket sem láttuk a fórumon. Pedig többször szóba került: Nemény Andrást és csapatát kell támogatni a június 9-ei önkormányzati választáson, hogy Szombathely továbbra is "szabad város" maradhasson és ne a Karmelitából mondják meg, mi történjen itt. 

Dobrev Klára
DK-MSZP-PM közös kampányrendezvénye a Savaria moziban 
Fotó: © Cseh Gábor

De ne siessünk előre, kezdjük ott: a felszólalók közül kétségtelenül Dobrev Klárát fogadták a legnagyobb tapssal.  Sokatmondó volt az is, hogy a nagyterembe belépve a DK árnyék-miniszterelnöke elsőként Czeglédy Csaba önkormányzati képviselőhöz ment oda, őt köszöntötte. Az első sorban foglalt helyet Szuhai Viktor szombathelyi önkormányzati képviselő és Glázer Tímea, a DK győri elnöke is. 

Rövid kampányfilm következett, többet is láttunk azokból a rendezvény során: a DK-MSZP-Párbeszéd közös EP-listáját népszerűsítették és a közös célt: Orbán Viktor és kormányának leváltását.

© Cseh Gábor
Barabás Richárd, a PM társelnöke szövetségük mellett érvelt
Fotó: © Cseh Gábor

Barabás Richárd, a PM társelnöke a szociáldemokraták és a zöldek szövetségére hívta fel a figyelmet: közös az EP-listájuk. Szólt a Falco KC legutóbbi sikeréről és a Haladás futballcsapat nehéz helyzetéről is, nem kímélve éles bírálatával a labdarúgó kft. többségi tulajdonosának képviselőjét.

Szombathely, az ellenzéki város 

- Szocialista kormány vitte be Magyarországot az Európai Unióba, dolgunk van azzal, hogy Magyarország tagja maradjon az Európai Uniónak. Amikor erős Európáról beszélünk, erős önkormányzatokra is gondolunk - ezt már Tüttő Kata mondta. Majd később a helyi közösségekről szólva hozzátette:  

Ahogy mi sem szeretjük, Szombathely sem szereti, hogy a Karmelita kolostorból akarják eldönteni, hogy mi épüljön a városban. Hogy játszótér kell, óvoda kell-e, bölcsőde kell, hogy melyik utat kell felújítani 

- fogalmazott a baloldali politikus.

© Cseh Gábor
Tüttő Kata Nemény András polgármester mellett is kampányolt
Fotó: © Cseh Gábor

Dobrev Klára szerint június 9-én arról is szavazunk: azt az utat követjük, amit "Orbán Viktor nekünk előírt, vagy egy európai utat". Hosszan sorolta kritikáit a kormány és a kormányfő lépései kapcsán. Beszélt az európai minimálbérről, a multiadóról, az inflációról, az egészségügy állapotáról és a klímavédelem fontosságáról is. Utóbbi kapcsán kijelentette: EP-képviselőik továbbra is "úgy fognak szavazni, hogy a legklímabarátabb és a jövőnk iránt legfelelősebb politikusok legyenek". 

Háborúról és békéről 

A háború és béke kérdését is szóba hozta Dobrev Klára, itt bírálva Magyarország erősödő orosz függőségét a gázbeszerzés tekintetében, és a Paks II beruházást is. 

Dobrev Klára
A kampányrendezvény a Himnusz eléneklésével zárult
Fotó: TÁ

"A magyarok biztonságát egyedül az tudja garantálni, hogy az Európai Uniónak és a NATO-nak vagyunk a tagjai. Hogy soha nem látott, történelmünk során soha nem látott, hatalmas haderő véd minket. Ha bárki megtámadna minket, akkor egy emberként kellene, hogy jöjjenek a segítségünkre, és jönnek is a segítségünkre. Soha nem történt ilyen" - húzta alá az EP-listavezető. 

Végül Gyurcsány Ferenc felesége szólt arról is: szerinte az az ellenzéki politikus, aki Orbán Viktor rendszerét akarja leváltani, és nem az, aki az ellenzéket. 

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában