2024.05.01. 15:42
Visszarepít az időben – A balogunyomi Majális megidézte a retro hangulatot - fotók
Oldtimer járművekkel és vidám családi programokkal tarkított majálissal készült a helyieknek Balogunyomban
Forrás: Unger Tamás
A Sényi kastély környékén összegyűlt tömeg már korán reggel izgatottan várt a kapunyitásra. A kastély kapui 9:30-kor megnyíltak, az érdeklődők szép számmal érkeztek, készülve egy egész napos szórakozásra. A megnyitót követően a programok sora következett, ahol a veterán autók szerelmesei és a családok egyaránt megtalálták a számukra legkedvesebb elfoglaltságot. Trabantok, Ladák, Ifák, Polskik töltötték meg a kastély parkolóját, de nem csak autó fronton tehettünk egy kis időutazást, ugyanis háztáji és retro kiállítással is készültek a szervezők, ahol nagymamáink háztartási kellékeit, teknőket, mákdarálót, de piros matávos telefont és dobozos tévét is látni lehetett, ezzel visszatérve a ’80-as ’90-es évek valóságába.
Az autóhúzó verseny izgalma és a féktárcsa gurító verseny kihívásai mellett a sörcsapoló verseny is nagy sikert aratott. A közönség élénken biztatta a versenyzőket, miközben a hangulat fokozásáról Dj. Adzseszkó gondoskodott a nap folyamán. A gyerekek sem maradtak ki a szórakozásból, számos játéklehetőség várta őket, némelyikük még az autóhúzó versenybe is besegített.
Retro majális Balogunyomban
Fotók: Unger TamásA repülőgép makett kiállítás különleges látványosságot nyújtott azoknak, akik érdeklődtek a repülés és a technika iránt. A büfében pedig a hotdog különlegességek és a friss csapolt sörök gondoskodtak a résztvevők jó hangulatáról.
A fő szervező, Merőtei Sándor József kérdésünkre elmondta, nem számítottak ekkora érdeklődésre. - Tavaly körülbelül százhúsz autó és negyven motor jött, most biztosan több van, minimum százötven. Amerikai, német, keleti, nyugati, teljesen vegyes a felhozatal, egyetlen kikötés volt: 1995 előtti gyártmánnyal kellett érkezni. Ez a harmadik ilyen majálisunk, most először kötöttük össze a retro autós találkozóval. A legtöbben már visszajárnak, megvan a kiépült közösség – tudtuk meg a szervezőtől, aki megköszönte a rendezvény támogatóinak – kiemelve Tarsoly Alfonz polgármestert – hogy létrejöhetett a régmúlt időket idéző majális Balogunyomban.