A könnyű költői szók szállnak, mint a szirmok, tele szerelemmel – Böröczki Mihály előadása

A vers és a bor összetartozik, hogy a játszi könnyedség fenntartható legyen, és Böröczki Mihály ebben a 12. kötetében is fenntartja, a tőle megszokott módon. Az este tematikailag a gyermekkortól a természeten, az ételeken és azok alkotóelemein át az életfilozófiáig ívelt, mintha ülnénk a költő balatoni kertjében – és fogyna a bor – Gyenesdiáson, vagy ahogy az unoka mondja, mivel számára ez így értelmes, „Dzsemmesdióson”. (Nyilvánvalóan a nagymama, a költő felesége, aki egyben a kötet szerkesztője, Böröczkiné Kiss Judit áldásos tevékenységének köszönhetően.)

A verseket maga a szerző és állandó versmondó barátai, Szalai András és Büki Boglárka szólaltatták meg, érzékeltetve az üde nedűvel, a korty borral járó emelkedettséget, amikor tényleg mindent könnyűnek érzünk.

Ahogy a kötet előszavában olvashatjuk: „Böröczki Mihály a lélek finommozgásait követi, a fák sugdolózását hallgatja, az idősejteket figyeli, összeállnak-e valami kimondhatóvá. Kitartó a pontos kifejezés keresésében, hogy megmutassa nekünk versben azokat a pillanatképeket, amiket szemlélődései során a világból kiragadott.

Tudja, hogy újra kell rakni a szavakat. Új helyzetbe hozza őket, hogy legyenek új irányok abban, hogy miképpen van értelme a boldogságnak, szabad lélegzésnek, milyen az öröm, a létezés, a beszorítottság, a felröppeni vágyás...”

Böröczki Mihály azt mondja, hogy mindent megír, ami őt foglalkoztatja, a nyelvi játékosság pedig jön, csak úgy magától. Rengeteget olvasott gyerekkorában, Vaszaron, Pápa mellett nevelkedett, kiolvasta az egész falusi könyvtárat. Olyan emberek között nőtt fel, akik „ízesen” beszélnek. Úgy magyarázza ezt, hogy nem volt benne móka, csak őszinte és tiszta volt, olyan egyszerű, ahogy az ember beleharap a kenyérbe, és szel hozzá egy kis szalonnát. Ilyen közegben könnyű volt felnőni. Jó tanuló volt, és mivel tehetséget is kapott, azt etetni, nevelni, dajkálni kellett, és nógatta is őt a világ megismerésére.

– Szeretek andalogni a betűk között – fogalmaz.

– Kitölti az állandó hiányérzetemet. Nagy lyuk lenne bennem, ha nem írhatnék, muszáj mindennap beledobálnom valamit. Nekem a vers-írás holtig tartó játék.

Ha megkérdezzük, honnan ez az igyekezet a pontos kifejezések keresésére, azt feleli:

– Soha nem tudjuk leírni, amit gondolunk. De mindig újra és újra megpróbáljuk magunkat leírni más formában. Abból a lélekből dolgozunk, ami van. Jorge Amado amerikai író mondta: „nem lehet hálni a világ minden asszonyával, de törekedni kell rá.”

Az esten Böröczki Mihály versei megzenésített formában is elhangzottak: Zsapka Attila, Dinnyés József és Vadkerti Imre előadásában, felvételről. Ne stúdiófelvételre gondoljunk, hanem megint a Balaton-parti kertre, ott énekelt Zsapka Attila és Vadkerti Imre Böröczki Mihály verseiből úgy, hogy hallotta a fél falu – ezt vették fel –, nem csoda, hogy átjöttek a szomszédok is, nem lehet kétségünk afelől, hogy kaptak egy-egy pohár bort.

Zsapka Attila mondta, hogy azért könnyű megzenésíteni Böröczki Mihály verseit, mert lényegében dalok. Énekelve vagy mondva, Böröczki Mihály „nekünk az alkotás gyümölcseit adja: a nyarat a csattogó széllel, a lányt piros sapkával, a szirmokat tele szerelemmel.”