verseny

2020.09.10. 14:00

A versmondás hősei itt voltak – Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője volt a zsűrielnök Ikerváron

Még a költészet napjához kapcsolódó hagyományos regionális versmondó verseny is elmaradt tavasszal, szerdán sikerült pótolni, igaz, kisebb létszámmal, mint máskor. Ez volt a 14. Ikervári Versünnep, a 24. Regösök Húrján Országos Versmondó Verseny területi döntőjeként.

Merklin Tímea

Wiegmann Alfréd, dr. Szalai Ferencné és Horváth Imréné a zsűriasztalnál Fotók: Szendi Péter

Legalább nyolcvan általános iskolás méretteti meg itt a tudását, előadóképességét minden évben, a megyehatárokon túlról is rendszerint jönnek, most azonban mindössze huszonnégy gyermek jelentkezett be: Sárvár több iskolájából, Vasvárról, Répcelakról, Ikervárról, és egyetlen kislány Sótonyból.

– Most szerényebb az érdeklődés, de a hősök itt vannak – fogalmazott Pásti József, a Battyhány Lajos Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. – Bátorság kellett, hogy a gyerekek és a kísérőik merjenek jelen lenni a vírusveszély idején egy ilyen közösségi rendezvényen, természetesen az egészségügyi szabályok maximá­lis betartásával, és bátorság kellett ahhoz is, hogy ilyen rövid felkészülési idő mellett is vállalják a fellépést. A tavaszi félév kimaradt, az online tanítás során a versmondás mint plusz tevékenység nem kapott teret. A pedagógusoknak az utóbbi két hétben adódott alkalma, hogy ezzel foglalkozzanak, illetve azok a szülők tanítottak verset a versenyre, akik máskor is szánnak erre időt, figyelmet.

Wiegmann Alfréd, dr. Szalai Ferencné és Horváth Imréné a zsűriasztalnál Fotók: Szendi Péter

A rendezvény szellemiségéről megtudtuk: minden korosztály felszabadultan jól érezheti magát, mert nem is annyira verseny ez, mint inkább válogató, az alsósoknak tehetségkutató, az óvodásoknak pedig az első ismeretlen közönség előtti fellépési lehetőség, hiszen még alig léptek be az intézményes közösségi élet falai közé.

Fehér Ferenc polgármester köszöntőjében kiemelte: aki ide eljön, csak nyerhet, élményt, tapasztalatot, örömet, és azt kívánta, a zsűri minél több első díjat osszon ki, hogy elég motiváció legyen ahhoz, hogy jövőre is találkozzunk, talán már kevésbé vészterhes időben.

A rendezvény résztvevői egyperces néma csenddel adóztak Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesülete elnöke emlékének, aki az ikervári versenyen szokásosan a zsűrielnök volt, és tavaly elhunyt. A zsűri új elnöke, Wiegmann Alfréd színházi és televíziós rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke, az első Magyar Versszínház művészeti vezetője és főrendezője lett, aki a maga titulusai közül azt hangsúlyozta, hogy „versszerető polgár”. Amint mondta, szívesen nézi a tehetségeket, köszönhetően a kísérő tanároknak és a szülőknek; a zsűri „szigorú arca” szeretetteljes szigort jelent, egy szeretetteli minőségi elvárást, mert „verset nem lehet hebehurgyán mondani”.

Szakály Dominik Grecsó Krisztián versével nevettette a közönséget

A versenyen helyezést értek el az 1–2. osztályosok között: 1. Kondora Réka, 2. Baranyai Leila, 3. Dala Dominik; a 3–4. osztályosok között: 1. Csorba Gergő, 2. Bertók Péter, 3. Horváth Sára Bíborka; az 5–6. osztályosok között: 1. Berényi Lilla, 2. Jákói Zsolt, 3. Györgyfalvay Emőke, különdíjas: Molnár Renáta; a 7–8. osztáyosok között: 1. Fliegler Ábel, 2. Tóth-Varga Zoé, 3. Szakály Dominik, különdíjas: Péntek Maja és Sipos Dorina.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában