A Weöres Sándor Színház első tizenhárom éve – Benned a létra címmel írt könyvet kolléganőnk, Ölbei Lívia

Lezárult egy korszak, melynek igényes-szép összefoglalója, em­lékkönyve a kötet, a szombathelyi színház 2007-es alapításától 2019/2020-ig felidézve és dokumentálva az évadokat, a Szép Magyar Könyv díjas Bonyhádi Károly tervezésében, (főleg) Mészáros Zsolt fotóival. A könyv Jordán Tamás felkérésére született, abból az alkalomból, hogy 2021. január 31-én leköszönt a Weöres Sándor Színház igazgatói posztjáról. Utal a megalapítás előtti évtizedekre is, arra a hosszú-hosszú vajúdásra, míg a szombathelyi színház végül megszületett. A szerzőnek, Ölbei Líviának azon időszak jelentős részére is személyes rá­látása volt, hiszen harminckét évvel ezelőtt – 1989-ben, pontosan február elsején – állt munkába a Vas Népénél, a rendszerváltás idején, amikor Szombathelyen mindenki színházat akart. Sokak gondolatainak közös nevezője volt, ebben fejeződött ki a változtatni akarás, a „valami új” létrehozásának szándéka. Ahogy kolléganőnk fogalmaz a könyvében: „a színházügy Szombathelyen tényleg egyet jelent a szabadsággal, a remények szerint végre megvalósuló demokráciával, önrendelkezéssel, köztársasággal.” Az akkor 23 éves újságíró személyes létérzésével összefonódott a színház­akarás, a „legyen színház!” láza, amint meséli, majdnem minden héten volt valami vehemens összejövetel, melyeket ő mindvégig nyomon követett. Az ügyet hol szilaj, hol megtorpanó erők vitték a hátukon még tizennyolc esztendeig, mire összeálltak egy képpé a csillagok a szombathelyi színházalapítás egén.

Jordán Tamás ezt a csillagállást vezeti vissza a könyv bevezetőjében A létra bennem címmel, egészen 1961-ig, amikor jelentkezett az egyetemi színpadra, majd jelentős élet­állomásaként harminc év múlva, 1991-ben megteremtette a Merlin Színházat, újabb tíz év múlva, 2001-ben megalapította a Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), 2003-tól a Nemzeti Színház igazgatója lett. Ő volt az a színházi szakember, aki tudásánál, tapasztalatainál, kapcsolatgazdagságánál – nem mellesleg emberségénél és bölcsességénél – fogva alkalmasnak látszott arra, hogy a szombathelyi színházalapítás sok szempontú, kényes-bonyolult feladatrendszerét végrehajtsa, és végre is hajtotta.

Ahogy a színházigazgató – a színészek és az egész város –, úgy a könyv szerzőjének létrájában is nagyon komoly fok volt ez, hiszen csaknem két évtizeden át úgy jelentek meg cikkek a szombathelyi színházról, hogy az még csak készülődött. Ölbei Lívia szinte kezdettől járt rendszeresen a 2001-ben életre hívott POSZT-ra, hogy tudósítson, de amolyan ufójelenségként vett részt ezeken az országos találkozókon, hiszen Szombathelyen nem volt színház. Jó érzés volt, amikor 2008 nyarán a szálak összeértek: a Czukor Show a Kamara Savaria és a frissen létrejött Weöres Sándor Színház nevével került be a pécsi találkozó versenyprogramjába (és hozott el színészdíjakat), s jó volt a következő években is további izgalmas előadások életét figyelemmel kísérni.

Ennek jegyében szőtték-fonták tovább a párkák rejtekhelyükön a színház és kolléganőnk sorsát egybe, az eufória jó bő évtizedre még hajtóerőt adott. Olyannyira, hogy Jordán Tamás őt hívta fel telefonon, amikor könyvötlete megvalósításához szerzőt keresett. Ismerte a tevékenységét, okkal várhatott jó eredményt attól, ha a szerző a Vas Népében és az Ellenfényben megjelent írásaira alapoz.

Úgy látszik, a Weöres Sándor Színháznak volt, van egy elkötelezett külső alkotója kolléganőnk személyében, aki azonban nem „civil a pályán”, hanem nagyon is avatott – színháztörténetet tanult, rengeteg elő­adást látott – szakíró. Lapunk munkatársaként és magánemberként is életének több mint a fele a színházban – és ebben a könyvben – benne van. Szerzői munkamódszere éppolyan, mint a rajongott előadó-művészeti ágé: mindig messzebbre nézve a napi robotnál, a pillanatokból épít maradandót.