Könyvbemutató

2024.01.17. 10:00

Ilyenek a bizzencsek: Szombathelyi Noémi könyvét a gyerekei ihlették

Három helyszínen – Gyanógeregyén, Püspökmolnáriban és Szombathelyen – már bemutatták Szombathelyi Noémi Bizzencs kalandok című könyvét.

Tóth Judit

Az első kötetes szerző, Szombathelyi Noémi és Rózsás Dorina, a könyv grafikusa

Forrás: Szendi Péter

A püspökmolnári bemutató kapcsán beszélgettünk a szerzővel, Szombathelyi Noémivel, aki elmondta: nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen bár jelenleg Sorkifaludon él – Püspökmolnárból származik, szülei most is ott élnek. – Ez az első könyvem, ami – mondhatjuk úgy – régi álmom volt. A szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában dolgozom tanítóként, jelenleg azonban gyesen vagyok. Két gyermekem van, Nándi és Panni, valójában ők ihlették a könyvet. A fiam a napi séták során ugyanis állandóan összeszedte az útszéli kavicsokat, sokat hazavittünk ezekből. Egy idő után azonban már olyan sok volt, hogy le kellett beszélnem erről a tevékenységről. 

Akkor találtam ki, hogy a kavicsokban apró lények élnek. Ezek – vagyis a bizzencsek – a címszereplők, két bizzencs, Nándini és Pipparóza történetét írtam meg hét mesében – tudtuk meg a szerzőtől, aki azt is elárulta: a történetek tanító jellegűek, és egy évet ölelnek át, így az évszaki változások, sajátosságok is megjelennek a kötetben. A püspökmolnári könyvbemutatón Rodler Csaba polgármester köszöntötte a szerzőt, a könyvből Babos-Békefi Lilla olvasott fel. Szombathelyi Noémivel és a grafikussal, Rózsás Dorinával Nagy Éva könyvtáros, nyugdíjas pedagógus beszélgetett. Az előkészületekben Horváth Tamás, Püspökmolnári alpolgármestere segített sokat. A kötetet január 19-én, pénteken Nemeskoltán, 20-án, szombaton Sorkifaludon ismerheti meg a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában