megye I

2017.10.15. 20:40

Kőszegi győzelem a répcelakiak ellen

A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a Kőszeg hazai pályán nyert a Répcelak ellen. A Szentgotthárd-Rum és az Egyházasrádóc-Lukácsháza mérkőzéseken is pontosztozkodás történt.

Pungor Csaba

Az első gól előtti pillanat az Egyházasrádóc-Lukácsháza mérkőzésen. A vendégek támadójának, László Leventének (labdával) lába lövésre lendül, vele szemben a hazai csapatkapitány Vilics Bence, a kapus Bali Bálint és Németh Martin Fotó: Nagy Jácint

Kőszegi FC-Répcelaki SE 2-0 (0-0). Kőszeg, 200 néző, vezette: Radasics.

Kőszeg: Bán – Marti (Bujtás), Rácz, Toldi (Molnár Z.), Keresztes – Molnár Cs., Gugcsó, Szolyák, Prán (Major) – Réti (Szűcs), Varga B. (Biegner). Megbízott edző: Őri Gábor.

Répcelak: Berényi – Baranyai, Németh II. G., Tóth Dominik, AMBRUS – Balikó, Töreki A. (Tóth Dávid), Bezdi, Kiss T. (Lónai) – SZABÓ B., Tamási. Edző: ifjabb Tóth Zsolt.

Gólszerző: Szolyák 2.

A hazaiak már a találkozó elejétől az ellenfél térfelén próbáltak labdát szerezni, és látszódott, hogy jó mentalitással állnak a mérkőzéshez. A vendégek erejéből csak felívelésekre futotta, amiket a kőszegi védők hatástalanítottak. A félidőig csak a házigazda előtt adódtak lehetőségek, de a répcelaki háló nem rezdült meg. A második játékrész elején sem változott a játék képe, és a kőszegi erőfeszítéseket az 53. percben siker koronázta. Ekkor Szolyák tört be a 16-oson belülre, első lövését még blokkolták a védők, de másodjára a kapuba talált. Ezután az ellenfél is próbálkozott, de helyzetekig nem jutott. A hazaiak előtt viszont több lehetőség is adódott, és a 83. percben Szolyák újabb góljával eldőlt a mérkőzés. A vendégcsapat nem tudta játszani a sok passzos, labdajáratáson alapuló játékát, mert nagy nyomást gyakorolt rá a Kőszeg, amelyben mindenki jól teljesített.

KISWIRE Szentgotthárd VSE-Rum KSC 0-0. Szentgotthárd, 150 néző, vezette: Héra.

Szentgotthárd: Soós – HORVÁTH GY., Kostyál, Sütő, Merkli – Düh, Nagy O., Wágner (Muszka), Bugán (Papp) – BEDI, LÁSZLÓ. Edző: Heiter László.

Rum: BUSI – Balogh, SZÉKELY, KONTICS, Pásti – Gyurkó, PAPP B., TÓTH M., KORONCZAI – Farkas B., Sipos. Edző: Nagy Sándor.

Mindkét együttes erősen tartalékos összeállításban lépett pályára. A hazaiaknak öt alapemberüket kellett nélkülözniük, míg a vendégek egyetlen cserejátékossal érkeztek a derbire. Az erőviszonyok ismeretében a szentgotthárdiak domináltak. Több helyzetet dolgoztak ki, de a vendég védők remekül zártak, sőt egy kontratámadásuk végén a keresztlécen csattant a labda. A hazaiak a fordulás után is nagy erőkkel rohamoztak, azonban a legnagyobb helyzeteket is elpuskázták, így hiába volt a labdabirtoklásuk lehengerlő, a mérkőzést gólra játsszák. Összességében a fegyelmezetten küzdő rumi csapat megérdemelten szerzett egy pontot.

Király SZE-Vasvár VSE 2-1 (1-0). Szombathely, 100 néző, vezette: Szabó II. Z.

Király: Mester I. Bálint – MARTON, Fritz (Polgár), Mester II. Bálint, HUJBER B. – Hujber G., Szalay Cs. (Németh B.), VÁMOS, Kiss B. – HAJMÁSI (Kondákor), HEGEDŰS. Edző: Hegyi László.

Vasvár: Smolczer – Bakos D. (Horváth A.), Bakos Cs., Bíró, Varga A. – Berta (Szegleti), Vincze K. (Kántor), Horváth Á. (Dézsi), Hajas – Réfi, Schermann. Edző: Konrád Péter.

Gólszerző: Hujber G., Vámos, illetve Vincze K. Kiállítva: Hegedűs (Király).

Igazi labdarúgó időben csapott össze a Király és a Vasvár. Mindkét együttes nagy lendülettel játszott, és a támadófocit helyezte előtérbe, így sok helyzetet láthatott a közönség. Az első játékrész hajrájában aztán a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd a fordulás után Vámos révén sikerült megduplázniuk az előnyt. A Vasvár azonban nem adta fel, és szépített. A sok helyzetet hozó összecsapásból mégis a hazaiak jöttek ki jobban, és megnyerték a találkozót.

Rábapatyi KSK-Jánosháza VSE 2-3 (1-2). Rábapaty, 100 néző, vezette: Szvorda.

Rábapaty: Király T. – Piros P., CSUPOR, Balhási, GOSZTOLYA – Fehér (Toldi), Szabó A., Pendli (Király L.), Szabó G. – Dovánszki, Dugovics (Piros D.). Edző: Sziffer István.

Jánosháza: KOVÁCS K. – Lendvai (Szabó T.), BOLLA, PALKOVITS, Simon – Horváth A., BALÁZSI (Dornai), Dénes (Vágusz P.), Tóbiás – Pungor N., VÁGUSZ A. Edző: Pungor István.

Gólszerző: Dugovics, Gosztolya, illetve Balázsi, Tóbiás, Bolla.

Gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés. Az első hazai támadásból Dugovics szerzett gólt, majd rá egy percre Balázsi révén egyenlített a Jánosháza. A vendégek továbbra is támadásban maradtak, és a 14. percben egy szép lövéssel a vezetést is megszerezték. Ezután mezőnyfölénybe kerültek a jánosháziak, mégis a hazaiak puskáztak el két helyzetet. A szünet után a hátrány tudatában mindent egy lapra feltéve támadott a házigazda. Többet is birtokolta a labdát, ám egy vendég kontra átívelős gólt hozott. A folytatásban felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapat betalálhatott volna, ám ez csak a hazaiaknak sikerült a meccs hajrájában – több gól már nem született. A Jánosháza igazolta, hogy jó formában van, és a tabellán elfoglalt helyezése nem véletlen. A Rábapaty csapatát pedig továbbra is balszerencse üldözi.

Petőfi SE Vasszécseny-Celldömölki VSE 0-5 (0-4). Vasszécseny, 200 néző, vezette: Mónos.

Vasszécseny: Farkas – Pongrácz D., Imre, Pongrácz Zs., Devecseri (Horváth G.) – Horváth Á., KŐMŰVES, Pungor (Bori), SZALAI – Vadász (Horváth D.), VISZKED B. Edző: Kozmor Ákos.

Celldömölk: Szép (Bíró) – Lempeg, Bodor (Varga J.), Orosz, Virág – Horváth D., Molnár T., Szuh, Enyingi – Németh J., Piri (Gorácz). Edző: Kovács Balázs.

Gólszerző: Piri 2, Németh J. 2 (egyet 11-esből), Molnár T. Kiállítva: Lempeg (Celldömölk).

A Celldömölk már a mérkőzés elején kézbe vette az irányítást, de csak meddő mezőnyfölényt alakított ki. A hazai csapat védekezésre rendezkedett be és kontrákra próbált játszani. A 23. percben aztán egy egyéni hibát kihasználva vezetést szereztek a vendégek, ami megfogta a hazaiakat. Ezután a celliek sorra, könnyedén szerezték a gólokat, és a szünetig eldöntötték a meccset. A második félidő nagyobb helyzetek nélkül zajlott. A vendégek a mérkőzés végén, egy jogos 11-esből szerezték meg ötödik találatukat. Összességében a Celldömölk – amelyben mindenki jól teljesített – teljesen megérdemelten vitte el a három pontot, míg a Vasszécseny ezen a mérkőzésen minden tekintetben mélyen a tudása alatt játszott.

ÖTE Ikervár FC-Vép VSE 1-2 (0-1). Ikervár, 200 néző, vezette: Marácz.

Ikervár: BÍRÓ – Németh M., Baumgartner D. (Vass P.), Pap, Vincze – Csonka, Naszádos, Somlai, Kosztolánczi Á. (Kosztolánczi R.) – BOGDÁN (Laki), Varga M. Edző: Ádám Endre.

Vép: BEZDI B. – Wágner, Pócza, Bezdi Sz., Markó – Kovács D., BAUMGARTNER B., Joó (Vermes), VARGA B. – Nagy Zs. (Koszokovits R.), Kertész. Edző: Mitterstiller Csaba

Gólszerző: Vass P. illetve Bezdi Sz., Koszokovits R.

A tapogatózó játékot követően igyekeztek támadólag fellépni, és több helyzetet dolgoztak ki az együttesek. A nagyobb lehetőségek a hazaiak előtt adódtak, az első gólt mégis a vendégek szerezték. A szünet után sem változott a forgatókönyv, egy rendkívül fordulatos és küzdelmes találkozón egalizáltak az ikerváriak. Az utolsó percek is tartogattak meglepetést, hiszen a Vép a 93. minutumban szerezte meg a győzelmet. Az ellentétes stílusú csapatok összecsapásából a vendégek jöttek ki jobban.

Az első gól előtti pillanat az Egyházasrádóc-Lukácsháza mérkőzésen. A vendégek támadójának, László Leventének (labdával) lába lövésre lendül, vele szemben a hazai csapatkapitány Vilics Bence, a kapus Bali Bálint és Németh Martin Fotó: Nagy Jácint

Egyházasrádóci SE- SCHOTT Lukácsháza SE 2-2 (1-1). Egyházasrádóc, 150 néző, vezette: Szabó I. Z.

Egyházasrádóc: Bali B. – Krajczár, Németh Martin, Vilics, László D. (Molnár) – Németh Marcell, Lődi (Mészáros), Réczeg (Budai), Tóth M. (Kertes) – Balogh, Nyári (Tóth J.). Edző: Jandovics Jenő.

Lukácsháza: Horváth K. – Vörös, Németh M., Bősze, Baranyai – Takács (Polhammer), Szabó Ch., Gombás (Lengyel), Schwarcz (Kovács Sz.) – LÁSZLÓ L., HORVÁTH SZ. (Pál). Edző: Bezdi István.

Gólszerző: Tóth M., Németh Marcell, illetve László, Lengyel (11-esből).

Kellemes időben, jó formában lévő csapatok csaptak össze Egyházasrádócon. Az első tíz perc a hazaiakról szólt, több helyzetet is kidolgoztak, mégis egy ellentámadásból a vendégek szereztek vezetést. A bekapott gól ellenére is támadásban maradt a Rádóc, és gyorsan egalizálni tudott. A félidő hátralévő részében meddő mezőnyfölényben játszott a hazai alakulat. A második játékrészt a Lukácsháza kezdte jobban, ezúttal viszont a hazaiak szerezték meg a vezetést. Ezt követően büntetőből sikerült kiegyenlíteniük a vendégeknek. A hajrában mindkét együttes megpróbálta megszerezni a győzelmet. Ehhez a hazaiak álltak közelebb, hiszen az utolsó percben büntetőt rúghattak, azonban Horváth kapus eszén nem sikerült túljárni. Kiegyenlített mérkőzésen igazságosnak mondható eredmény született.

TUDÓSÍTOTTAK: Körmend: Király György, Kőszeg: Molnár Zoltán, Szentgotthárd: Heiter László, Király SZE: Hegyi László, Ikervár: Komáromi Szabolcs, Vasszécseny: Kozmor Ákos, Egyházasrádóc: Bali László, Rábapaty: Dani Lajos.

A trónkövetelő Sárvár ha nehezen is, de egygólos győzelmet aratott a címvédő Körmend vendégeként.

Körmendi FC-Sárvár FC 0-1 (0-0). Körmend, 220 néző, vezette: Bedi.

Körmend: Balogh Á. – Burka, Bellovics, KÓSIK, Czimber – Horváth P. (Major, 91.), Balázs L. (Kovács R., 83.), DEDICS, Takács M. (Takács Á., 52.) – Niksz (Varga P., 28.), Sipos. Edző: ifjabb Molnár Károly.

Sárvár: Horváth B. – Maráczi, Pados, Takács M., Nyírő – Pető (Koronczai, 84.), Rajos, Potyi, Ódor (Kovács B., 53.) – Takács Á. (Csákvári, 81.), Kun (Schimmer, 91.). Edző: Kovács László.

Gólszerző: Kun a 68. percben.

Kiállítva: Maráczi (Sárvár) a 25. percben.

Az első félidőben ugyan a Sárvár fölényben játszott, de ez inkább pontrúgásokban és labdabirtoklásban mutatkozott meg. A kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben. A játékrész krónikájához hozzátartozik még, hogy Maráczit a játékvezető megsértéséért kiállították. A szünet után nagyobb sebességre próbált kapcsolni a vendégcsapat, de helyzetekig továbbra sem jutott. Aztán az erőlködésnek mégis meg lett a gyümölcse, egy jól eltalált lövéssel megszerezte a vezetést. Ezután a hazaiak többször veszélyeztettek, volt esélyük az egyenlítésre is. Végül a rutinosabb Sárvár – melyben mindenki jó teljesítményt nyújtott – ha nehezen is, de hozta a kötelezőt, és három ponttal távozott Körmendről.

Ifj. Molnár Károly: – Ha kicsit nyögvenyelősen is, de végül sajnos érvényesült a papírforma. Gratulálok a sárváriaknak, és jövőre a tavalyinál több sikert kívánunk nekik az NB III-ban.

Kovács László: – Ez a mérkőzés a „csapat” és a szív diadala volt, hogy tíz emberrel is győzni tudtunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában