Sakkmérkőzések a monitor előtt

2020.03.31. 19:49

A szövetség és a Haladás VSE-Infraplan is segíti a versenyzők felkészülését

A sakkozók a koronavírus-járvány idején odahaza egyénileg és a virtuális térben edzenek.

Pum András

Pergel László a világhálón játszik

Fotó: Pergelné Dr. Remete Eszter

A Magyar Sakkszövetség a koronavírus-járvány miatt március 11-én függesztette fel – az NB I. kivételével – a különböző bajnokságokat és versenyeket. Az első osztály küzdelmeit azért nem, mert a következő fordulót csak április 18-án rendeznék, és egyelőre senki sem tudja megmondani, mikor érhet véget a járvány. Persze jó esély van rá, hogy nem tudják majd lejátszani a következő kört. A sakkozók így amellett, hogy egyénileg készülnek a virtuális térben, számítógépes csatákat is vívnak.

Pergel László a világhálón játszik
Fotó: Pergelné Dr. Remete Eszter

– Több, az interneten rendezett versenyen is összemérhetik tudásukat a sakkozók – mondta Pergel László, a Haladás VSE-Infraplan sakkszakosztályának vezetője. – A szövetség a honlapján indított egy tíz versenynapból álló viadalt, melyen bárki részt vehet, aki regisztrál. Eddig két fordulót játszottak le az indulók. A versenyeket szerdán és vasárnap rendezik két kategóriában, 1600 alatti és feletti Élő-ponttal rendelkező versenyzők részére, a végeredménybe mindenkinek a legjobb hét eredménye számít bele. Általában jóval 300 fő alatt van a napi versenyzők száma.

- Klubunkból is jó néhányan részt vesznek a megmérettetésen. Egy másik versenyt pedig én szervezek Haladás Aréna néven, ez egy nagy nemzetközi oldalon belül található viadal – minden este fél tízkor kezdünk, általában 15–30-an játszanak egyszerre. Itt is szerepelnek amatőrök és igazolt versenyzők is – túlnyomó részben vasi indulók, de bárkit szívesen látunk. Az 1600 Élő-pont alatti fiatalok számára pedig ugyanezen az oldalon csütörtökönként rendezünk versenyt. Természetesen emellett klubunk sakkozóinak – azoknak is, akik nem indulnak ezeken a viadalokon – minden segítséget megadunk, az internet segítségével egyénileg és olykor csoportban is gyakorolnak. Az internetet eddig is segítségül hívták a sakkozók, tehát ez nem jelent újdonságot számunkra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában