Sikeres tábor és övvizsga után

2020.08.11. 21:30

Már itthon készülnek a szombathelyi Leo Karate-do SE karatékái

Idén is meg tudta rendezni hagyományos nyári edzőtáborát a Leo Karate-do SE. A tábor zárásaként ezúttal is sikeres övvizsgát tettek a tanítványok.

Horváth Erika

A Leo karatékái a fonyódi edzőtáborban Fotó: VN/Leo Karate-do

A Leo Karate-do SE hagyományos, ötnapos nyári edzőtáborának az idén Fonyód adott otthont. A járványhelyzet miatt ebben az évben a szokásosnál kevesebben vettek részt a táborban. Gál Róbert vezetőedző irányításával napi kettő kétórás edzésen – a tudásszintjüknek megfelelő csoportokra bontva – készülhettek a tanítványok a tábort lezáró övvizsgára. Ezenkívül elsajátíthattak új technikákat,

illetve tanulhattak új formagyakorlatokat is.

A Leo karatékái a fonyódi edzőtáborban Fotó: VN/Leo Karate-do

Akik igényelték, a sikeresebb övvizsga reményében a két edzés közötti időszakokban, illetve az esti edzések után plusz felkészítő edzést kérhettek az edzőktől, a nagyobb övfokozatú tanítványoktól. Mint minden évben, ezúttal is a szombathelyiekkel edzett két pécsi fekete öves karatéka. A tábor utolsó napján került sor az övvizsgára. A kis karatésok csak a tábor utáni első itthoni edzésen értesültek, hogy mindenki sikerrel teljesítette az övvizsgát. A Leo Karate-do SE sportolói immár itthon készülnek a versenyszezonra heti két edzéssel. Mindenki kihasználja ezt a lehetőséget. Egyelőre ez jelenti a biztos pontot számukra, mert a járvány miatt a versenyek sorsa eléggé bizonytalan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában