2021.10.08. 17:48
Atlétikai csapatbajnokságot rendeztek: nyolcadik hely a SavArrától
Lezajlott a 2021-es atlétikai csapatbajnokság, amelyen a Szombathelyi Dobó SE és a Győri Atlétikai Club által közösen indított csapat a nyolcadik helyen zárt.
Budapest 20200912 Atlétika 2020 Szuperliga döntõ Fotó Török Attila Nemzeti Sport Halász Bence
Fotó: Unger Tamás
A Magyar Csapatbajnokság 2021-es döntőjébe a tavaszi selejtezők során két csoportból – a keletiből és nyugatiból – a legjobb 12 együttes jutott be. A versenysorozatban két egyesület is összeállhat egy közös csapattá, így például a Szombathely évek óta a Győrrel közösen SavArra néven méretteti meg magát. Idén a 8. helyen zártak 271 pontot gyűjtve.
– Nagyon szoros volt a verseny, hiszen ha 10-12 ponttal többet szerzünk, akkor az ötödik-hatodik hely valamelyikére is odaérhettünk volna, de az elért nyolcadik helyezésünk volt a papírforma. Remek teljesítményeket láthattunk, kiemelkedőt nyújtott Varga Donát, aki 70 méter fölé hajította a kalapácsot. Emellett Halász Bence és Gyurátz Réka a csapat érdekeit szem előtt tartva a kiegészítő versenyszámokban is szépen helytálltak, mint például a súlylökésben vagy éppen a diszkoszvetésben – számolt be a csapatbajnokság eredményeiről Németh Zsolt, a Dobó SE mesteredzője.
A csapatbajnokságot a Ferencváros nyerte 376 ponttal.
– Az élmezőny annyival volt hozzánk képest kedvezőbb helyzetben, hogy minden versenyszámban volt indítható atlétájuk. Mi pedig csak dobószámban tudtunk indulni. A kevesebb versenyszám kevesebb pontot is eredményez, ezért végeztünk a nyolcadik pozícióban, ami ennek fényében értékes helyezés – összegzett Németh Zsolt.
A SavArra nyolcadik helyezéséért pénzjutalom is járt, 1,4 millió forinton osztozhatott a Dobó SE és a győri klub.
A csapatbajnokság végeredménye: 1. FTC 376 pont, 2. MTK-UTE 374, 3. DSC-SI-NYSC 328,5, 4. GEAC-Ikarus 327, 5. Budapesti Honvéd Sportegyesület 325, 6. Zalaszám Zac-SVSE 298, 7. Pannon Duo 273,5 pont, 8. SavArra 271 pont, 9. VEDAC-Hunyadi 230,5 pont, 10. Viharsarok 211 pont, 11. Konok Kunok 175, 12. Dunafok 142 pont.