Ünnepélyes gála

2023.02.28. 18:48

Szentgotthárdról rajtol a 44. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny - fotók

Május 10. és 14. között rendezik a 44. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt – a mezőny Szentgotthárdról rajtol. Ünnepélyes gála vezette fel a nemzetközi erőpróbát.

Vas Népe

Forrás: VN

Szentgotthárdról rajtol, Nyugat-Magyarországra koncentrál és Budapestet is érinti idén a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny – három sík és két hegyi etap vár az erős nemzetközi mezőnyre. A viadal keddi, ünnepélyes felvezető gáláját 70 nappal a rajt rendezték. Ahol elhangzott, hogy bejelentett útvonal nyitánya a Szentgotthárd környéki 168 kilométeres táv lesz, ezt követően Zalaegerszegről Keszthelyre teker a mezőny. A harmadik és negyedik szakasz a hegyimenőknek kedvez: a Kaposvár-Pécs, illetve a Martonvásár és Dobogókő közötti etap is több mint 2500 méternyi szintkülönbséget tartalmaz. A záró szakaszon a fennállása 150. évfordulóját ünneplő Budapesten tekernek a kerékpárosok 150 kilométert. A keddi fővárosi ünnepségen természetesen ott volt Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere, valamint dr. Kondora Bálint, a Vas vármegyei közgyűlés alelnöke.

Forrás: VN

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere érdeklődésünkre elmondta: – Egy kisváros számára óriási dolog és nagy kihívás egy ilyen nagyszabású esemény részesének lenni. A terv az, hogy az érintett települések polgármestereivel egyeztetve, egymás erősítve a lehető legtöbbet hozzák ki a rendezvényből, amely egész Vas vármegye számára nagy jelentőségű.

A polgármester azt is hozzátette, hogy a Szentgotthárdi Sport és Turisztikai Nonprofit Kft. csapata nagy részt vállal majd az előkészületekben és a lebonyolításban, hiszen ez nagy feladat, egy ember nem tudná elvégezni. – Szerencsés vagyok, mert olyan emberek vesznek körül, akik szakmailag képzettek, számítok rájuk ebben a munkában is – mondta Huszár Gábor, majd arra is kitért, hogy százötven országban közvetítik majd a versenyt, az esemény több millió háztartásba jut el, így Szentgotthárd és egész Vas vármegye számára hihetetlen marketing erővel bír az esemény. A polgármester végszóként azt hangsúlyozta: büszke, hogy Szentgotthárdra esett a választás, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy legjobb tudásuk szerint, a lehető legmagasabb színvonalon biztosítsák a helyszínt a május 10-én zajló eseménynek.

Forrás: VN

– A Vas vármegyei sport, illetve turisztikai élet szempontjából is óriási jelentősége van annak, hogy a legnagyobb hazai kerékpáros körverseny Szentgotthárdról indul – közölte dr. Kondora Bálint, a Vas vármegyei közgyűlés alelnöke. – Ebből, a város mellett azon vasi települések is sokat profitálhatnak, ahol áthalad a mezőny útvonala. A kiindulópont közel van a határhoz, így számíthatunk arra, hogy a rajtnál, a kezdeti szakaszoknál nagy számú osztrák, szlovén, horvát, vagy olasz nézőközönség is lesz.  

Kondora Bálint, aki a Vas Vármegyei Turizmus Szövetség elnöke is egyben, megjegyezte: – A kerékpáros sportot világszerte tömegek követik nyomon a televízión, az internetes közvetítéseken keresztül. Ezáltal széles körben mutathatja meg magát a térség, és jelenhet meg az Őrség szépsége. Az útvonal mentén nagy számú nézőközönség gyűlik össze. A főbb helyekre pedig érdemes lesz a tájat, a térséget bemutató molinót elhelyezni, hiszen az ismétlések révén további milliókhoz juthat el a vasi turisztikai desztináció híre. Az Őrség egyébként is kedvelt helyszíne a kerékpározásnak. A feladatunk azt, hogy a lehető legjobban kihasználjuk az adódó marketinglehetőségeket.

A május 10. és 14. között rendezendő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. magyar körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában