Eredmények

2023.03.12. 11:26

Remeklő HVSE a Savaria Kupán - Minden szombathelyi induló éremmel zárta a tornát

A Haladás VSE kilenc versenyzője összesen nyolc aranyérmet és egy ezüstöt szerzett a Savaria Kupán, azaz a 12. alkalommal megrendezett Tóth Géza Súlyemelő Emlékversenyen.

Sütő Dániel

Pávolics István 96 kilogrammban ért fel a dobogó tetejére

Fotó: © Unger Tamás

Az ország minden szegletéből érkeztek a hazai súlyemelés egyik legpatinásabb versenyére, a Savaria Kupára a Haladás Sportkomplexum Tóth Géza Emléktermébe. Minden korosztályt és súlycsoportot egybevetve összesen 53-an álltak dobogóra szombaton. A Haladás VSE súlyemelő szakosztálya kilenc versenyzőjét indította a rangos tornán. A női serdülők között 49 kg-ban Hegedüs Mia 73 kg-os összetett eredményével (30-43) első lett csakúgy, mint az ifjúságiak között Darabos Jázmin, aki 71 kg-ban összesen 126 kg-t (56-70) mozgatott meg. Utóbbi korosztályban a körmendi Romhányi Martina 76 kg-ban (55-71) szintén első lett. 

© Unger Tamás
Fotós: © Unger Tamás

A juniorok mezőnyében Darabos Sára 59 kg-ban (66-81), míg Molnár Kinga 76 kg-ban (57-82) állhatott fel a dobogó tetejére. A legjobb szombathelyi utánpótlás súlyemelő új egyéni szakítás csúccsal Darabos Sára lett. A férfiak ifjúsági kategóriájában Hegedüs Milán +102 kg-ban ezüstérmet (95-131) szerzett, a juniorok között 96 kg-ban Pávolics István pedig aranyat (87-120), utóbbi a legjobb szombathelyi utánpótlás versenyző is lett. A felnőtt női +87 kg-os súlycsoportban Gyürüs Barbara az Eb-szintet hozva 193 kg-os összeteljesítménnyel (87-106) zárt az élen. A felnőtt férfiak között 81 kg-ban Pusztai Szabolcs (90-126), míg 89 kg-ban Pólya Márton (104-130) végzett az élen.

– Évek óta igyekszünk valami újdonságot csempészni az eseménybe. Így volt ez most, hiszen változott az érmeknek a dizájnja, illetve nem mehetünk el szó nélkül a Szabó S. András tollából született új Tóth Géza-kötet mellett sem, amely Géza bácsi sportolói és emberi nagyságának állít méltó emléket. Az idei Savaria Kupán is mindenki szépen teljesített, a remek hangulatban jól küzdöttek versenyzőink. A hazai és nemzetközi megmérettetésekre hangolódva felkészülésünk a tervek szerint halad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában